Már 38 országba exportál a sepsiszentgyörgyi tejgyár

Az 1969 óta működő üzem jelenleg a világ egyik vezető tejtermék gyártója, a Lactalis tulajdonában van.

„Az export egyelőre nem számottevő a cégcsoport keretében, de a célunk az, hogy a gyáraink jelentős piaci tényezőkké váljanak legalább dél-kelet-európai viszonylatban. 2017 óta, amikor átvettük a Covalact és az Albalact gyárait, folyamatosan fektetünk be a gyártási kapacitás növelésébe és a minőség menedzsmentbe, hogy ezeket felhozzuk a Lactalis minőségi színvonalára, s lassanként elkezdjük növelni a kivitelt” – nyilatkozta Giampaolo Manzonetto, a Lactalis romániai vezérigazgatója.

Ezen erőfeszítések eredményeként a cégcsoport sepsiszentgyörgyi üzemében gyártott, President márkájú túrókrémet jelenleg 38 országba exportálják, tette hozzá Manzonetto.

A sepsiszentgyörgyi tejgyár 1969 óta működik, kezdetben tejet, túrót és sajtokat gyártott, 1975-től pedig vajat és tejport is. 2003-ban, a holland Campina vállalattal kötött együttműködési megállapodás keretében modernizálták a gyárat. 2007-ben a Covalact Rt. többségi részvénycsomagját a SigmaBleyzer Southeast European Fund befektetési alap vásárolta meg. Egy évre rá a SigmaBleyzer megvette a Lactate Harghita céget is, így a csíkszeredai tejgyár is a Covalact tulajdonába került.

A Lactalis 2016 végén vásárolta meg a Covalact Rt.-t, piaci források szerint körülbelül 40 millió euróért. Ugyanakkor vásárolta fel a vezető hazai tejtermék gyártót, az Albalactot. A cégvezetés tájékoztatása szerint tavaly a hazai márkájú termékek fogyasztása nőtt leginkább, a Zuzu és a Dorna márkák esetén a növekedés kétszámjegyű volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

2021 tekintetében nagy a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, vélik a Lactalisnál. „A tavalyi forgatókönyv kisebb-nagyobb mértékben folytatódni fog, fennmaradnak a járványügyi korlátozások, érződni fog a tavalyi év történéseinek a gazdasági visszhangja: nőni fog a munkanélküliség, csökkenni a vásárlóerő, s emiatt a fogyasztás is” – mondja Giampaolo Manzonetto.

(Nyitókép: covalact.ro)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?