A Covalact francia tulajdonosa bezárja két romániai üzemét

A francia Lactalis tejtermékgyártó bejelentette pénteken, hogy augusztus végéig bezárja két kelet-romániai üzemét, amelyek a Dealu Floreni és a Vatra Dornei településeken működnek.

A francia vállalat a Dorna Lactate nevű egyik romániai leányvállalatának két üzemére tesz lakatot. A Dorna Lactate a hazai sajtó szerint 2018 végén 410 személyt foglalkoztatott. A franciák 2008-ban vásárolták meg a Dorna Lactatét, amely a LaDorna márkanevű tejtermékeket gyártja. A romániai leányvállalatnak a Konstanca megyei Kogălniceanuban is volt üzeme, amelyet 2018-ban zártak be.

Giampaolo Manzonetto, a Lactalis Románia csoport vezérigazgatója elmondta: ezt a döntést azt követően hozták meg, hogy kimerítettek minden lehetőséget, ami a két üzem hatékonyságának növelésére irányult. A vállalat továbbra is forgalmazni fogja a LaDorna termékeket, amelyeket a Fehér megyei Albalact üzemükben és a Covalact sepsiszentgyörgyi gyárában fognak előállítani.    

A Lactalis kiterjedt portfólióval rendelkezik a romániai piacon, ahova 2008-ban lépett be a Dorna Lactate megvásárlásával. 2016 elején megvásárolta az addig román tulajdonban levő gyulafehérvári Albalactot, valamint ugyanazon év végén egy amerikai befektetői alaptól a székelyföldi Covalactot.

A francia csoportnak Romániában összesen 2300 dolgozója van, és hét gyárban hét különböző márkanevű tejtermékeket állítanak elő (LaDorna, Albalact, Covalact, Zuzu, Fulga, Rarăul, Poiana Florilor). A csoport évente mintegy 250 millió liter tejet gyűjt be a romániai tejtermelőktől, a romániai csoport évente 200 ezer tonna tejterméket ad el, éves árbevétele eléri a 250 millió eurót.

Kapcsolódók

Kimaradt?