Már 3 ezer eurónál jár a kolozsvári lakások négyzetméterenkénti átlagára

Egy év alatt átlagosan 16 százalékkal nőttek a lakásárak Kolozsváron, jóval magasabbak, mint Bukarestben.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a kolozsvári ingatlanpiac, az átlagos lakásár immár 3 ezer euró/négyzetméter, írja az economica.net. Az imobiliare.ro adatai szerint egy év alatt átlagban 16 százalékkal drágultak a lakások az erdélyi nagyvárosban.A kolozsvári ingatlanpiacon a határ a csillagos ég | Fotó: Pixabay

„Egy kétszobás, 52 négyzetméteres lakásért a vásárlónak átlagban 156 ezer eurót kell fizetnie. Ha egy évvel korábban vásárolta volna meg, akkor 134 800 eurót fizetett volna, vagyis 21 200 euróval kevesebbet” – idézi a gazdasági portál az imobiliare.ro elemzését.

Az ország második legdrágább városa, legalábbis ami az ingatlanokat illeti, Brassó, ahol 2083 euró a négyzetméterenkénti átlagár. A dél-erdélyi város második a drágulás tekintetében is 19 százalékkal, az első helyen pedig Craiova áll, ahol 2024 folyamán 20 százalékkal emelkedtek a lakásárak. Nagyon megdrágultak a lakások Nagyszebenben is, jelenleg 18 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban.   

Bár a fizetések Bukarestben a legnagyobbak, a főváros csak a harmadik legdrágább ingatlanpiac Romániában, 1862 euró/négyzetméterrel, ami 15 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi árnál. Egy kétszobás lakás 96 824 euróba kerül a Dâmbovița partján, mintegy 59 ezerrel kevesebbe, mint Kolozsváron. Bukarestben az újépítésű lakások ára meghaladja a 2 ezer eurót.  

A legdrágább hazai ingatlanpiacok rangsorában Craiova (1819 euró/négyzetméter), Konstanca (1766 euró/négyzetméter), Nagyszeben (1777 euró), Iași (1737 euró) és Temesvár (1700 euró) következik.

Kapcsolódók

Kimaradt?