Közel a felével nőtt a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium idei költségvetése

7,15 milliárd lejt irányoz elő az RMDSZ javaslatára az állami költségvetés építkezésre, fejlesztésre, a közigazgatás hatékonyabbá tételére – jelentette be Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.

Míg 2020 elején 5 milliárd lejből, ma több mint 7 milliárdból gazdálkodhat a szaktárca. „Azért harcoltuk ki ezt az összeget, mert ilyen körülmények között fejleszteni, haladni lehet. Finanszírozást biztosítunk ezáltal az idén kivitelezendő 237 befektetésre, amelyet az Országos Befektetési Vállalat (CNI) bonyolít le, illetve 1152 lakást építhetünk ebben az évben országszerte a fiataloknak” – mondta el a miniszter az RMDSZ hírlevele szerint. 

A költségvetés-tervezet parlamenti vitáján a szaktárcavezető elmondta: a folyamatban lévő befektetések mellett új beruházásokat is tervez a minisztérium, a bölcsőderendszer kiterjesztésén dolgozik a szaktárca. „A látványtervek elkészültek és év végéig elkezdjük az építkezést. Romániában a három év alatti gyermekek csupán három százalékának van hely jelenleg a 386 bölcsődében. Ezzel az ország az Európai Unió utolsó helyén áll. A gyermekvállalást, a szülőföldön való boldogulást akarjuk segíteni az új bölcsődék építésével” – hangsúlyozta Cseke Attila.

Az RMDSZ közleménye szerint a miniszter ugyanakkor bejelentette: a szaktárca költségvetéséből egy közel 380 millió lejes összeget különítettek el az országos ingyenes telekelési programra. 2021-ben a kataszteri hivatal elindítja a rendszerezett telekelés hetedik szakaszát, 2.371 önkormányzat részesül 160.000 lejes támogatásban annak érdekében, hogy a lakosságnak ingyenes telekelési szolgáltatásokat nyújtson – összegezte a szaktárcavezető.

(A címlapképen Cseke Attila fejlesztési miniszter. Fotó: RMDSZ)

Kapcsolódók

Kimaradt?