Két évtized alatt megfeleződött a hazai sertésállomány

Ellenben egyre több a juh és a kecske, már három és fél jut belőlük minden egyes disznóra.

Húsz év alatt több mint 51 százalékkal csökkent a sertésállomány Romániában, írja az economica.net. A szarvasmarhák tekintetében is siralmas a helyzet 38,5 százalékkal, 1,813 millióra csökkent az egyedszám. A visszaesés főleg a fejősteheneket érinti, a magyarázat a tej rendkívül alacsony felvásárlási ára.

A húsmarhák, főleg az Angus tekintetében a trend növekvő, azonban a Mercosur egyezmény megfojthat bennünket” – nyilatkozta Petru Bordean, a szarvasmarha tenyésztők szövetségének (FCBR) az elnöke.

Ezzel arra céloz, hogy Argentína a világ egyik legnagyobb szarvasmarha tenyésztője és marhahús exportőre, s ott kisebbek a termelési költségek, mint az Európai Unióban.A sertéspestis megtizedelte az állományt | Fotó: Pixabay

A tehenek fogyatkozása nem újkeletű jelenség. A negatív folyamat 2006-ban kezdődött, öt éven át gyorsan csökkent az állomány, s bár a zsugorodás azóta is tart, a mértéke azonban mérséklődött.

A sertésállomány drámai léptékű csökkenése az afrikai sertéspestis számlájára írható. Tavaly már megfordult a tendencia, 2 százalékkal nőtt az állomány, azonban még mindig csak 48,8 százalékát teszi ki a 2006-osnak, a 3,3 milliót sem éri el.

Egészen más a helyzet a juhok és a kecskék tekintetében. Ezekből, az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint tavaly 12,258 millió legelt a hazai mezőkön, 45,8 százalékkal több, mint két évtizeddel korábban. Az állomány tavaly is gyarapodott, 3,3 százalékkal. Jelenleg több mint kétszer annyi birka és kecske él Romániában, mint sertés és szarvasmarha együttvéve.  

2025-ben Románia volt az Európai Unió legnagyobb juhhús exportőre, s jól indult az idei év is, új piacokra sikerült betörni. Júniusban aztán hidegzuhanyként érte a tenyésztőket a hír, hogy az Európai Bizottság, a kiskérődző-pestis megjelenésére hivatkozva teljes exporttilalmat rendelt el. A kiviteli tilalom december 31-ig van érvényben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?