Ipari parkot építenének a Szilágy megyei Haraklány határában

Ipari parkot létesítene és kész lenne a nagybefektetők fogadására a Szilágy megyei Haraklány község, valamint a szomszédos Cigányi. A hosszú távú tervekben az első lépés, hogy a Szilágy Megyei Tanács idei költségvetéséből 150 ezer lejt különítenek el az ipari park megépítésének előtanulmányára.

A megyei önkormányzat idei költségvetése 293 millió lejre rúg, ez 80 millióval több, mint az előző évi büdzsé, ezért a többletösszeget kizárólag a megye fejlesztésére szeretnék fordítani – tájékoztatott Szilágyi Róbert, a megyei tanács alelnöke.

„Az idei költségvetésbe egy ipari park előtanulmányának az elkészítését is befoglaltuk Haraklányban, mert fontosnak tartjuk, hogy befektetőket vonzzunk megyénkbe, új, versenyképes munkahelyeket teremtsünk, és hazavonzzuk a Szilágyságból eltávozottokat és a fiatal egyetemi végzősöket” – nyilatkozta az alelnök.

A megyei tanácsosok már egyeztettek az elképzelésekről | Fotó: Szilágyi Róbert-István - Facebook

A tervek szerint az ipari parkot Haraklány és Cigányi település között alakítaná ki a megyei tanács a főúttól egy távolabb eső legelőn. Az említett helyen Haraklány önkormányzata 20 hektárt, az egyházak 13 hektárt, Cigányi részről még 10 hektárt tudnának felajánlani, ezáltal 25 hektáron hozhatnák létre az ipari parkot – tudtuk meg Dobrai Ferenctől, Haraklány község polgármesterétől.

A múlt héten a megyei tanács elnöke, Iancu-Sălăjanu Dinu és Szilágy Róbert alelnök megtekintette a rendelkezésre álló területet. A beruházásról Szilágyi Róbert kifejtette, az idei költségvetésből 150 000 lejt különítettek el, és amennyiben megegyeznek a területet illetően, a közeljövőben fontos szempont lesz az urbanisztikai terv elkészítése, a csatornarendszer, valamint a víz- és villanyhálózat kiépítése, mindez megyei költségvetésből, kormánypénzből, valamint pályázati támogatásból.

„Ha az anyagi fedezet továbbra is rendelkezésre áll, néhány év múlva akár külföldi nagybefektetők is érkezhetnek a megyébe új munkahelyeket teremtve az itt lakóknak” – hívta fel a figyelmet az alelnök.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?