Így fejlesztünk mi: ízekre szedték a külföldi szakértők a tervezett metróvonalat

A szakértői tanulmány szerint nem éri meg megépíteni a 8 km hosszú vonalat.

Megsemmisítő véleményt fogalmaztak meg az Európai Beruházási Bank (EIB) szakértői a bukaresti M6-os metróvonal északi szakaszával kapcsolatban. Az M6-os a fővárost lenne hivatott összekötni az Otopeni városában található nemzetközi reptérrel.

A tervezett metróvonal 6 km hosszú, déli szakaszának már megvan a kivitelezője, azonban a munkálatok még nem kezdődtek el. A hat megállós, 8 kilométeres északi szakaszra 2020 végén szintén kiírták a versenytárgyalást, azonban a Nemzeti Közbeszerzési Ügynökség (ANAP) felfüggesztette azt, s a felülvizsgálatára szólított fel.

A Szállítás- és Infrastruktúraügyi Minisztérium szakértői tanulmány készítésére kérte fel az Európai Beruházási Bankot, ami a közelmúltban készült el. A tanulmány szerzői értelmetlennek találják a beruházást, mivel annak költségei nincsenek összhangban a várható pozitív hatásaival.

Véleményük szerint a tervezett vonal olyan területen haladna, ahol a alacsony népsűrűség és a munkahelyek kis koncentrációja nem indokolja metró építését. A szakértők kiszámolták a vonal rentabilitási mutatóját, ami messze elmarad az elvárhatótól. Metrók esetében az 5 százalékot tartják az optimális mutatónak, azonban az M6 északi szakaszának esetében ez annak töredéke, csupán 0,17 százalék volna. A tanulmány szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy a költségeket 2017-ben számolták ki, így azok jelenleg lényegesen nagyobbak lennének.

Az EIB szakértői egyértelműen cáfolják a metróvonal megépítésére felhozott legfőbb érvet, mely szerint egy korszerű nemzetközi reptér számára nélkülözhetetlen. Európa 100 legnagyobb polgári légikikötője közül csak kettőnek, a madridi Adolfo Suarez Barajas és a barcelonai El Prat van összekötve a várossal vasúttal és metróval is. Az otopeni-i reptér és a bukaresti Gara de Nord között van vasúti összeköttetés, a vonalon közlekedő szerelvények kihasználtsága nagyon alacsony. Vasútja és felszíni metrója három reptérnek van, ezek londoni Heathrow, a koppenhágai Kastrup és az athéni Eleftherios Venizelos. Ezek közül a utóbbinak, mely a legkisebb, 25,5 millió volt az utasforgalma 2019-ben, míg a bukarestinek csak 14,7 millió.

Kizárólag föld alatt közlekedő metrója csak ötnek van a TOP 100-ban szereplő repterek közül, 45-nek pedig nincs vasúti összeköttetése a közelben fekvő nagyvárossal. Az EIB azt ajánlja, hogy más fejlesztésre használja fel az M6-os északi szakaszának megépítésére lehívott 330 millió eurós japán hitelt. A beruházás összköltségét 2017-ben 666,7 millió euróra becsülték.

A szállításügyi tárca továbbította a tanulmányt a Pénzügyminisztériumnak, s valószínű, hogy a tervezett metrószakasz egyelőre nem fog megépülni.

(Nyitókép: Facebook/Metrorex)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?