Havonta 1200 munkahely szűnik meg az autóiparban

Tizenhat hónap alatt több mint 18 ezerrel csökkent a dolgozók létszáma az ágazatban.

Április végén 132,8 ezren dolgoztak a hazai autóiparban, írja a profit.ro. Ez a legkisebb létszám 2012 óta, s egyértelműen jelzi, hogy az ágazat válságban van.

2010-ben a romániai autóipar hozzávetőleg 113 ezer személyt foglalkoztatott. Ezt követően látványos fejlődésnek indult az ágazat, amit hűen jelzett a dolgozói létszám alakulása. A csúcsot 2018 jelentette, amikor az alkalmazottak száma 206,3 ezerre emelkedett.Az autógyárakban is csökken a dolgozók száma | Fotó: Agerpres

2019-ben már megfordult a trend, annak ellenére, hogy a globális autóiparban még nem mutatkoztak a válság jelei. 2022-ben már csak mintegy 165 ezren maradtak, s úgy tűnt, hogy stabilizálódik a helyzet, de 2023 második félévében folytatódott a hanyatlás.

A folyamat jelenlegi fázisa kifejezetten aggasztó, ugyanis a zsugorodás hónapról-hónapra nyomon követhető. A termene.ro portál adatai azt mutatják, hogy 2025 januárja óta, amikor még 150,9 ezren dolgoztak az autóiparban, 18,1 ezerrel csökkent az alkalmazottak száma. Ez 12 százalékos visszaesésnek felel meg egy rövid, mindössze 16 hónapos időintervallumban.

A szóban forgó időszakban egyetlen olyan hónap sem volt, amikor ne csökkent volna a dolgozók száma. Átlagban havi 1200 munkahely tűnt el az ágazatból, azonban voltak ingadozások. Tavaly júliusban 1800 fővel csökkent a létszám, a csúcsot azonban az idei január jelentette, mínusz 3,1 ezerrel. Ez azt jelenti, hogy egyes cégek jelentős léptékű leépítéseket hajtottak végre.

Februárban és márciusnak úgy tűnt, hogy jó irányba mennek a dolgok, a fogyatkozás 0,6, illetve 0,3 ezerre mérséklődött, de aztán áprilisban ismét felerősödött a negatív trend, 1,3 ezerrel csökkent a létszám.

A dolgozói létszám alakulása tükröződik az ágazat termelési eredményeiben is. Éveken át az autóipar volt a feldolgozóipar motorja, időközben azonban fordult a kocka, jelenleg visszahúzza azt.   

A hazai autóipar javát nem az autógyártás, hanem az alkatrészek gyártása teszi ki. Mivel a fő megrendelő Németország, ha Stuttgartban, Münchenben vagy Wolfsburgban csökken a termelés, márpedig csökken, akkor a romániai üzemekben is kevesebb a munka. A problémát súlyosbítják a növekvő bérköltségek és a drága energia, amiért az ágazati nagyvállalatok olcsóbb országokba (Marokkó, Törökország stb.) helyezik át a termelést.

Ha az eddigi tendencia a hátralevő hónapokban is folytatódni fog, akkor az év végére 130 ezer alá csökkenhet a dolgozók száma, vagyis a másfél évtizeddel korábbi szintre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?