Felpörgették a munkaerő toborzást az állami intézmények

Márciusban annyi dolgozót kerestek az állami szektorba, mint januárban és februárban összesen.

Március folyamán megközelítőleg 3 ezer üres állást hirdettek meg az közszférából az legnagyobb hazai szakportál, az eJobs felületén. Ez nagyjából megegyezett a januárban és februárban összesen közzé tett állami állásajánlat számával, írja az economedia.ro. Leginkább ápolókat, orvosokat, szakképzett munkásokat, egészségügyi asszisztenseket és szakreferenseket keresnek az állami szektorba.Fotó: Pixabay

Közel 1900 álláshirdetést a helyi közintézmények adtak fel, a polgármesteri hivatalok 400-nál többet, kb. 300-at pedig a megyei önkormányzatok és intézmények. A legkevesebb betöltendő munkahely a kormánynál és a minisztériumokban volt.

A munkavégzés helye alapján Bukarest áll az első helyen, 500-nál több álláshirdetéssel, majd Kolozs (203), Temes, Konstanca, Ilfov, Iași, Ilfov és Argeș következik. Ez utóbbi megyékbe 100-nál több munkavállalót kerestek.

Az eJobs tájékoztatása szerint az első tavaszi hónapban az álláshirdetések száma sokkal nagyobb mértékben nőtt az állami szektorban, mint a versenyszférában. A magánszektorból és az államtól érkező hirdetések között van egy lényeges különbség. „Amit egyelőre nem látunk, az a fizetések közlése az álláshirdetésben, amihez a magánszektor munkáltatói egyre inkább tartják magukat” – nyilatkozta Bogdan Badea, az eJobs vezérigazgatója.

Annak ellenére, hogy az állami szektorban felgyorsult a munkaerő toborzása, az eJobs portálra a versenyszférából tízszer több hirdetés érkezett, 33 ezer. A hivatalos statisztikai adatok szerint tavaly a romániai munkavállalók 82 százaléka dolgozott magáncégnél, míg az állami alkalmazottak a teljes létszám kevesebb miny 18 százalékát tették ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?