banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Euró százmilliókkal támogatná a kormány az élelmiszeripari beruházásokat

Az állami támogatásra a legalább 500 ezer eurós beruházásra készülő vállalatok pályázhatnának.

INVESTALIM néven az élelmiszeripar fejlesztését célzó programot kezdeményez a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. A közvitára bocsátott program keretében a minimum 500 ezer eurós befektetést végrehajtó cégek kapnának állami támogatást.Fotó: AdobeStock

A beruházó cégeknek minimum 25 százalékos önrésszel kell majd rendelkezniük, ami azt jelenti, hogy az állami támogatás minimális értéke 375 ezer euró lesz. A tervezet szerint erre kizárólag olyan vállalatok pályázhatnak, melyek az utóbbi három évben nyereségesek voltak. Az INVESTALIM keretösszege kb. 600 millió euró lesz, vagyis akár beruházások százait lehet majd támogatni általa.

A kormány a program révén szeretné csökkenteni Románia külkereskedelmi mérleghiányát, jelenleg ugyanis messze nem termelünk annyi élelmiszert, amennyit elfogyasztunk. Gyors eredményeket ugyanakkor nem remélhetünk, mivel a finanszírozásokat 2026 december 31-ig kellene jóváhagyni, a kifizetésekre pedig 2031 december 31-ig kerülne sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?