Elektromos autókba való motorok gyártására áll át a szászsebesei Mercedes-gyár

Az erdélyi üzem a most ismertetett tervek szerint 2024-ben kezdi el az elektromos motorok gyártását.

Ismertette az elektromos átállásra vonatkozó globális terveit a Mercedes-Benz, írja az economica.net. Három üzem fogja gyártani a vállalat elektromos járműveiben való motorokat, ezek egyike a szászsebesei. Az erdélyi üzemben 2024-ben kezdődik majd az elektromos motorok gyártása.Fotó: Facebook/Star Assembly

Kezdetben a szászsebesi üzemben párhuzamosan készülnek majd elektromos motorok és a belső égésű motorokba való alkatrészek. Joerg Burzer termelési igazgató elmondása szerint a német autógyártó csak az évtized végére tervezi a hagyományos meghajtású járművek gyártásának leállítását,”amikor a piaci feltételek lehetővé teszik majd ezt”.  

Az elektromos motorok gyártása a szászsebesi üzem fejlesztését feltételezi. Minden bizonnyal ez az a 674,4 millió lejes beruházás, melyhez a vállalat 185,4 millió lejes állami támogatást igényelt.

A Mercedes-Benz szászsebesi gyárát a Star Assembly kft. üzemelteti. Ez tavaly közel 1700 dolgozót foglalkoztatott, az árbevétele pedig meghaladta a 7 milliárd lejt. A Star Assembly az Automobile Dacia és a Ford Románia után a harmadik legnagyobb hazai exportőr.

Kapcsolódók

Kimaradt?