banner_Lby144CD_KUK_12_maszol-970_250.jpg
banner_JLt9ZURq_KUK_12_maszol-300_250.jpg

Együttműködési szerződést kötött a Román Posta és az eBay

Az e-export platform megkönnyíti a hazai kis- és középvállalkozások számára, hogy exportálják a termékeiket.

Együttműködési szerződést kötött a Román Posta, a Kutatási és Fejlesztési Minisztérium és az eBay, jelentette be az állami vállalat. A felek által létrehozott e-export platform megkönnyíti a hazai kis- és középvállalkozások számára, hogy eljuttassák a termékeiket 190 ország piacára. A platform június 1-től fog működni.Fotó: Agerpres

„A postai díjszabás a platformra bejelentkezett ügyfelek számára 21 lejnél kezdődik, amiben benne van egy 10 százalékos kedvezmény. Az eBay-en keresztül történő rendelést követően a postai futár felveszi a csomagot a cégtől, mely a megrendelést kapta, s 3-10 nap alatt leszállítja a megrendelőnek” – idézi az economedia.ro Valentin Ștefant, a Román Posta vezérigazgatóját. Elmondása szerint az eBay szintén nyújt kedvezményeket az ügyfeleknek.

Az eBay a világ egyik vezető online kereskedelmi vállalata. A céget 1995-ben alapították Kaliforniában. A vállalat tavalyi árbevétele 5,15 milliárd dollár volt, 11 600 dolgozót foglalkoztatott.

Kapcsolódók

banner_xODnunXR_NYAR ON F300x250 px.jpg

Kimaradt?