Három hónap alatt közel 2 milliárd lej után nem adóztak online kereskedők

Hogy elkerüljék az adófizetést, postai utánvétellel küldték el az ügyfeleknek a megrendelt árut.

Hatalmas léptékű az adócsalás az online kereskedelemben, derül ki az adóhatóság (ANAF) legfrissebb adataiból. Az idei évtől kezdve a futárszolgálatoknak kötelességük jelenteniük az adóhatóságnak havi szinten az átvételkor fizetett küldemények számát és azok ellenértékét.Fotó: Agerpres

A jelentésekből kiderült, hogy tavaly decemberben, valamint az év első két hónapjában hozzávetőleg 17 millió ilyen csomagot kézbesítettek a futárszolgálatok, összesen 5 milliárd lej értékben. Ezen összeg jelentős hányada után a kereskedők egy lej adót sem fizettek.

„22 ezer személyt azonosítottunk, akik utánvétes csomagokat adtak fel, összesen 1,8 milliárd lej értékben, és semmiféle adóbevallást nem nyújtottak be” – idézi a Ziarul Financiar Alexandru Georgescut, az ANAF adócsalás elleni osztályának a vezérigazgatóját.

Az illetékesek úgy vélik, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa, mivel mostanáig csak 23 cég küldte el a jelentéseket, azonban a futárszolgálatok száma 2 ezer körül van. Azoknak, akik alkalomszerűen értékesítenek valamit online csatornákon keresztül, nincs félnivalójuk, szögezte le Georgescu. „Nem foglalkozunk azokkal, akik az OLX-en adták el a gyerek biciklijét. Azok a személyek érdekelnek bennünket, akik kereskedelmi tevékenységet folytatnak” – nyilatkozta az ANAF képviselője. Példaként egy olyan magánszemélyt említett, akinek a szóban forgó időszakban 44 millió lej bevétele volt kozmetikumok forgalmazásából.

A jelentésekből kiderült, hogy egyes adócsalók roppant leleményes módokon próbálják meg elkerülni, hogy azonosítsák őket. Alexandru Georgescu elmondása szerint egyesek elhunyt személyek nevében küldözgetnek csomagokat, míg mások visszaélnek gyanútlan egyének személyi adataival.

Kapcsolódók

Kimaradt?