Egyre üresebbek a hálók: huszonöt év alatt töredékére zsugorodott a hazai halipar
Ellenben az import szárnyal, évi mintegy 100 ezer tonna halat vásárolunk külföldről.
Romániának tengere és folyamja is van, a halászat azonban lassan, de biztosan visszafejlődik. 1998-ban az ágazat éves fogása még 55 ezer tonna volt, 2010-ban azonban már csak 13 ezer tonna, a folyamat pedig azóta is tart, írja a Ziarul Financiar (ZF).
„A halászat szezonális jellegű, ezért az akvakultúrára támaszkodunk. Tenyésztett halat Bulgáriából, Magyarországról, Görögországból és Törökországból importálunk. A szárazságot a halgazdaságok is megsínylették, így, becsléseink szerint az idei termelés nem fogja elérni a 10 ezer tonnát” – nyilatkozta a ZF-nek Cătălin Platon, a romániai halgazdaságok szakmai érdekvédelmi szervezetének (RomFish) az elnöke.
Az idei forró nyár a tengeri halászatra is kihatással volt. Amikor a Fekete-tenger vize melegebb a megszokottnál, a halak eltávolodnak a parttól, a fogás pedig kisebb az átlagosnál. A kormány által kidolgozott Akvakultúra és Halászati Program 2021-2027 szerint egy átlagos évben a halászati cégek a Fekete-tengerből 7700, a folyóvizekből és tavakból pedig 3400 tonna halat fognak ki.
Piaci források szerint, mivel a belföldi termelés a fogyasztásnak csak a töredékét fedezi, éves szinten mintegy 100 ezer tonna halat importálunk.
A hivatalos statisztikai adatok szerint Romániában évi 8,5 kg az egy főre jutó halfogyasztás. Ez jóval elmarad az Európai Unió 23 kg-os átlagától. A kontinensen a legnagyobb halevők a portugálok (59 kg/fő/év), a spanyolok (49 kg/fő/év), az olaszok és a franciák (30 kg/fő/év).