Egy lépéssel közelebb került Kolozsvár a metróépítés elkezdéséhez

Kibocsátotta a Kolozs megyei tanács a kolozsvári metró megépítéséhez szükséges urbanisztikai bizonylatot – számoltak be a helyi portálok.

„Ez egy rendkívül fontos projekt Kolozsvár és az egész megye számára. Éppen ezért a projekt a megyei tanács állandó támogatásában részesül, hogy a lehető leghamarabb valósággá váljon” – jelentette ki a megyei önkormányzat elnöke, Alin Tișe.

Mint ismert, a metró két szakaszban épülne meg, és 19 megállója lenne. Az első a Szászfenest és Kolozsvárt összekötő, mintegy 20 kilométeres szakasz, amely Szászfenes Gyaluval határos végéből indulna, a majdani Regionális Sürgősségi Kórház és a Vivo bevásárlóközpont érintésével Kolozsvárra, majd a várost átszelve - a Szamossal párhuzamos nyomvonalon - az IRA hídhoz érkezne. A metró második szakasza Gyalut és Szászfenest köti össze.

A metróépítést azonban akadályozza, hogy sótömböt találtak a tervezett nyomvonalon a beruházás megvalósíthatósági tanulmányán dolgozó konzorcium munkatársai. Ez állítólag a Szentpéteri templomtól Szamosfalváig húzódik, beleértve a Mărăști-lakótelep szélén található IRA-hidat és környékét. Ez utóbbi azért fontos részlet, mivel itt lenne a megálmodott kolozsvári integrált közlekedési hálózat egyik fontos csomópontja, ahol a metró találkozna az elővárosi vasúttal.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?