Egész Romániát lepipálja Budapest a turizmus terén
A Balaton pedig jóval népszerűbb idegenforgalmi célpont, mint a román tengerpart.
Budapestet tavaly jóval több külföldi turista kereste fel, mint egész Romániát, írja a Ziarul Financiar. Budapest Magyarország első számú turisztikai célpontja. 2024-ben 6 millió külföldi látogatott a városba, míg az országos létszám 8,7 millió volt.
Románia lóhosszal van lemaradva a magyar fővárostól, hiszen az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint tavaly csak 2,384 millió határon túli látogatót fogadott, 13,5 százalékkal többet ugyan, mint egy évvel korábban, de kevesebbet, mint 2019-ben.
A lemaradásunk más téren is szembeötlő. Magyarország második legfontosabb idegenforgalmi objektuma a Balaton, ahol a hivatalos adatok szerint tavaly 3 milliónál többen nyaraltak. Annak ellenére, hogy igazi tengere van, Konstanca megye meg sem közelítette ezt a létszámot, mindössze 1,75 millió turista kereste fel tavaly.
A szakemberek szerint Magyarország nem csupán területileg lényegesen kisebb Romániánál, de a turisztikai potenciálja is elmarad utóbbié mögött. Ennek ellenére 2024-ben Magyarországon 18 millió volt a turisták száma, külföldiek és belföldiek összesen, míg Romániában csak 14 millió. A tavalyi év mindkét országban rekordot hozott a turisták számának tekintetében.