Csoda az idegenforgalmban: a turisták száma és az árak nőnek, a szálláshelyek bevételei csökkennek
A vendégek száma augusztusban 8,4 százalékkal nőtt, a bevételek mégis közel 4 százalékkal csökkentek. Komolyan?
A romániai statisztikusok nem ismernek lehetetlent, nincs az képtelenség, amit ki ne tudnának számolni. Nemrég azt közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS), hogy az év első nyolc hónapjában a hivatalos szálláshelyet legalább egy éjszakára igénybe vevő turisták száma 4,8, a vendégéjszakáké pedig 4,1 százalékkal nőtt 2023 azonos időszakához képest.
Ma újabb adatsort hozott nyilvánosságra az intézmény, többek között azt, mely szerint január 1. és augusztus 31. között az utazási irodák, a turisztikai foglalásokkal foglalkozó és egyéb idegenforgalmi szolgáltatásokat nyújtó cégek árbevétele 8,7 százalékkal csökkent.
Ha csak az utazási irodák és a különféle turisztikai szolgáltatásokat nyújtó cégek bevételei csökkentek volna növekvő turisztikai forgalom mellett, azt még valahogy meg lehet azzal magyarázni, hogy az emberek tömegesen választják, hogy teljes egészében maguk szervezik meg a nyaralásukat. Azonban az, hogy a vendégek növekvő száma mellett hogyan lett kevesebb bevételük a szállásfoglalási cégeknek, egy olyan rejtély, amire valószínűleg csak a legbölcsebb statisztikusok tudják a magyarázatot, de lehet, hogy még ők sem.
A rejtélyek legnagyobbikát azonban az jelenti, hogy csökkent a szállodák és az éttermek árbevétele is, 2,4 százalékkal, miközben a turisták száma 4,8 százalékkal emelkedett. Augusztusban még nagyobb volt az eltérés, akkor ugyanis az INS szerint 8,4 százalékkal volt több vendég, mint egy évvel korábban, a két ágazat bevételei mégis 3,9 százalékkal zsugorodtak.
Ennek egyetlen oka lehetne, az árak jelentős csökkenése. Sajnos, ezt cáfolják az INS adatai, azok szerint ugyanis az utolsó nyári hónapban a vendéglátóipari árak 10,78 százalékkal magasabbak voltak, mint 2023 augusztusában. Ami a hazai szálláshelyeket illeti, egy nemzetközi platform adatai szerint azok egy év alatt 5,7 százalékkal drágultak.
Mindezek fényében egyetlen lehetséges magyarázat marad: az INS zagyvaságokat közöl.