Közel 40 kiállítóval vesz részt Románia a világ egyik legnagyobb turisztikai vásárján

Erdélyi helyszíneket is népszerűsítenek a berlini idegenforgalmi seregszemlén.

39 kiállítóval képviselteti magát Románia a világ egyik legnagyobb turisztikai seregszemléjén, a berlini ITB-en, adta hírül a Ziarul Financiar. A résztvevők között vannak utazási ügynökségek, szakmai szerveződések, szállodák és az önkormányzatok által létrehozott, a helyi turizmus promoválásával foglalkozó szervezetek.Mindenki ott van, aki számít | Fotó: Facebook/ITB Berlin

„Németország a legnagyobb piac a romániai idegenforgalom számára. Ez az az ország, ahonnan a legtöbb turista érkezik, s mely egyúttal Románia legfontosabb külkereskedelmi partnere. Tavaly 10 százalékkal, 240 ezer fölé nőtt a német turisták száma. A berlini ITB-n való részvételünkkel ezt a folyamatot szeretnénk erősíteni, minél több turistát vonzani Romániába” – nyilatkozta Bogdan Ivan, a rendezvényen jelen levő szakminiszter.

Bogdan Ivan nagyvonalúan átsiklott azon, egyáltalán nem lényegtelen részlet fölött, hogy a hivatalos statisztikai adatok szerint tavaly 55 ezerrel kevesebb német látogató érkezett Romániába, mint 2019-ben.

A helyi turizmust népszerűsítő szervezetek közül a Visit Cluj, a Visit Oradea, a Visit Timișoara, Visit Sibiu County, Visit Neamț, Visit Craiova, a Prahova Megyei Turisztikai Egyesület, valamint a konstancai, a bukaresti és a suceavai önkormányzat idegenforgalmi osztálya vesz részt a vásáron.

Az ITB március 4. és 6. között zajlik. Az elmúlt években Románia nem képviseltette magát a berlini idegenforgalmi vásáron.     

Kapcsolódók

Kimaradt?