Albánia is lepipál bennünket a turizmus tekintetében
Tavaly a balkáni országba körülbelül ötször annyi külföldi látogatott el, mint hozzánk.
Tavaly mindössze 2,38 millió külföldi turista kereste fel Romániát, kevesebb, mint 2019-ben. Ennél még Albániába is sokkal többen utaztak, a legfrissebb adatok szerint 11,7 millióan. Ez azt jelenti, hogy a balkáni országra ötször annyi külföldi volt kíváncsi, mint Romániára.
A szakemberek szerint ennek a fő oka az, hogy keveset költünk az ország idegenforgalmi célpontként való népszerűsítésére.
„Ha megnézzük, hogy mennyi Románia promoválási költségvetése, és azt, hogy nincs egy országos szintű koherens marketingstratégia, akkor egyértelművé válik az ok, amiért a BNR idénre 5 milliárd eurós idegenforgalmi deficitet jósol” – nyilatkozta az economedia.ro-nak Alin Chipăilă, a Turisztikai Szövetség nevű civil szervezet tagja, a Szeben Megyei Turisztikai Egyesület elnöke.
A külföldi vendégek első számú célpontja Bukarest, azonban, ami a népszerűsítést illeti, a főváros sem látható a nemzetközi piacon, a megyék elsöprő többségéről nem is beszélve.
„Országos szinten valóban létezik a törvényi keret, azonban mégis azt látjuk, hogy a dolgok nem működnek, nincs mozgás” – mondja a szakember. Alin Chipăilă szerint nagyon sajnálatos, hogy még nem sikerült létrehozniuk a Románia Úticél Menedzselési Szervezet nevű struktúrát, amelynek a feladata az ország külföldi népszerűsítése lenne. Állítása szerint ott, ahol a versenyszféra összefogott a helyi hatóságokkal ebből a célból, az idegenforgalom növekvő pályára állt. A szakember pozitív példaként Nagyváradot, Nagyszebent és Temesvárt említi.
CSAK SAJÁT