Bankot alapít a román kormány

 Jóváhagyta a Beruházási és Fejlesztési Bank (BID) alapító okiratának tervezetét csütörtöki ülésén a román kormány.

A kormányhatározat szerint a pénzintézet általános feladata „a gazdasági és társadalmi fejlődés, a gazdasági versenyképesség, az innováció és a fenntartható gazdasági fejlődés támogatása a pénzpiac működési rendellenességeinek megszüntetése céljából.”

Kormányülés | Archív fotó: Agerpres

A bank stratégiai céljai között szerepel a finanszírozás biztosítása életképes infrastrukturális beruházások számára, a magántőke bevonása beruházásokba és az uniós pénzek lehívási és felhasználási folyamatának a támogatása. A részvénytársaságként, 3 milliárd lejes alaptőkével működő BID kizárólagos tulajdonosa a bukaresti pénzügyminisztérium lesz.

Az újabb romániai állami bank megalapításának az ötlete 2015-ben született meg, a Ponta-kabinet által elfogadott memorandum formájában. Az eredeti elképzelés szerint a pénzintézet elnevezése Románia

2020 márciusában a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik tagja benyújtotta a parlamentnek a BNDR létrehozását célzó törvénytervezetet, amit a szenátus meg is szavazott, a képviselőház azonban elvetette, mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezette koalíciós kormány nem támogatta.

2021 őszén, az ugyancsak PNL-s többségű Citu-kabinet sürgősségi rendelettel tervezte létrehozni a bankot, azonban végül nem került rá sor. Az egymást követő kormányok bankalapítási szándékát a mindenkori ellenzék élesen kritizálta, arra hivatkozva, hogy Romániának már van két állami pénzintézete, a CEC Bank és az EximBank, ezért nincs szükség egy harmadikra. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?