Antal Loránt: szolgáltató „normális körülmények között” nem emelhet úgy árat, hogy nem értesít

Egy kidolgozás alatt álló törvénytervezet szerint nem a fogyasztó kötelessége lesz a szolgáltatót megkeresni új szerződésért, hanem a szolgáltatónak kell tisztán és átláthatóan közölnie a szabadpiaci környezetben rendelkezésre álló legolcsóbb árat, és minden olyan információt, ami segít a döntéshozatalban – tudtuk meg Antal Loránt Hargita megyei szenátortól, az energiaügyi és altalajkincsekért felelős szakbizottság elnökétől a villamosenergia-piac liberalizációja kapcsán.

Az előzményekről az RMDSZ szenátora elmondta: a villamosenergia-piacot először 2018-ban liberalizálták. „2018 év végén viszont – az ominózus 114-es sürgősségi kormányrendelet révén – újra visszaállították a szabályozott piaci árak rendszerét, ami azt jelentette, hogy a szolgáltatók nem a szabadpiaci árak, hanem az ANRE (Energiaügyi szabályozó hatóság) által szabályozott áron adhatták el a villamos áramot” – ismertette.Forrás: Facebook

Hozzátette: „Normális körülmények között, ahol nagy a kínálat és a kereslet, ott a szabadpiaci környezet azt diktálná, hogy olcsóbbá váljon a villamos áram is. A földgáz esetében, amit 2020. július 1-től liberalizáltak, bebizonyosodott, hogy olcsóbb lett a földgáz, mint a liberalizálást megelőző periódusban. De ez a villamos áram esetében, a sok elavult áramtermelő technológia miatt nem feltétlenül fog olcsóbb áramot jelenteni.”

Antal Loránt szerint az, aki nem köt új szerződést, többet fog fizetni az áramért, „mivel a szolgáltató nem szabadpiaci áron számláz neki, hanem az univerzális általános szolgáltatási áron, ami valószínűleg 10-20 százalékkal magasabb lesz”. Hozzátette, mindez arra a 6 millió érdekeltre vonatkozik, aki még a szabályozott piaci áron kötötte meg a szerződését, és nem azokra a fogyasztókra, akik már szabadpiaci áron vásárolnak.   

Leszögezte, szolgáltató „normális körülmények között” nem emelhet úgy árat, hogy nem értesít. „A villamosenergia ellátónak kötelessége megfelelően értesíteni a háztartási fogyasztót a szerződés bármely részének módosításáról és kiegészítéséről 30 nappal az említett változtatások érvénybe lépése előtt. Jelen pillanatban a 8 millió romániai villamos áram fogyasztó közül 2 millió már szabadpiaci áron vásárolja a villamos áramot, rájuk nem érvényesek a mostani szabályozások és határidő módosítások. A többi fogyasztónak jogában áll szabadpiaci árra váltani” – jelentette ki.

„Azt kell tudni, hogy a jelenlegi törvények értelmében hat úgynevezett végszolgáltató van, akiket az ANRE jelölt ki.  A fogyasztók az ANRE honlapján találnak egy árösszehasonlító alkalmazást, amelynek segítségével kiválaszthatják a legkedvezőbb ajánlatot https://www.anre.ro/ro/info-consumatori/comparator-de-tarife. Ez a hat vállalkozás azért fontos, mert valójában ezek a legnagyobbak Romániában, ezek képesek az univerzális általános szolgáltatást biztosítani” – hangsúlyozta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Antal Loránt szerint „a törvény értelmében az ANRE hatáskörébe tartozik a fogyasztók megfelelő értesítése”. Úgy látja, hogy ez elmaradt, és emiatt alakult ki a jelenlegi helyzet. „A január 31-ei határidőt eleve meghosszabbították március 31-ig. Most egy olyan törvénytervezeten dolgozunk, ami arról szól, hogy ne a fogyasztó kötelessége legyen a szolgáltatót megkeresni új szerződésért, hanem egyszerűen a szolgáltató tisztán és átláthatóan közölje a szabadpiaci környezetben rendelkezésre álló legolcsóbb árat és minden olyan információt, ami segít a döntéshozatalban. Ebben az esetben is a mi kötelességünk a fogyasztók érdekeit szem előtt tartani” – fogalmazott az RMDSZ-es szenátor.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?