A sereghajtók között vagyunk az EU-ban a turizmusnak a gazdaságon belüli súlyát tekintve

Idehaza a GDP 5,5 százalékát adja az idegenforgalom, míg Magyarországon 6,6, Bulgáriában pedig 6,5 százalékát.

Mindössze 5,5 százalékkal járult hozzá a turizmus a bruttó hazai termékhez (GDP) tavaly Romániában, írja a Ziarul Financiar. Ez az egyik legkisebb arány az Európai Unióban, derül ki a Statista adataiból.Fotó: Agerpres

Az idegenforgalomnak a horvát és a görög gazdaságon belül van a legnagyobb súlya, 25,8, illetve 18,5 százalék. Az utolsó dobogós Portugália 15,8 százalékkal. Tíz százalékot meghaladó aránnyal járul hozzá a GDP-hez az idegenforgalom Spanyolországban (13,6 százalék), Máltán (12,6), Cipruson (12,2) és Olaszországban (10,2) is.

Az uniós tagállamok közül a legtöbb külföldi turista Franciaországot keresi fel, Németország pedig a negyedik helyen áll, azonban az ágazat hozzájárulása a GDP-hez csak 8,2, illetve 8,8 százalék. Ennek a magyarázata az, hogy mindkét országban fejlett a többi gazdasági ágazat is.

Románia csak hat országot előz meg: Belgiumot, Szlovákiát, Litvániát, Csehországot, Lengyelországot és Írországot, utóbbiban mindössze 3 százalék a turizmus súlya a gazdaságon belül. A 27 EU-tagállam között Magyarország a 17. helyen áll 6,6 százalékkal.  

A hazai idegenforgalom jellegzetessége az, hogy a belföldi turistákra alapoz, nagyon alacsony a külföldiek száma és részaránya is. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2022-ben mindössze 1,5 millió külföldi kereste fel Romániát, ami egy rendkívül kis létszám az ország méreteihez viszonyítva. Ez egyértelműen kitűnik abból, hogy tavaly Hollandiában, a kontinens tizedik leginkább látogatott országában 16,07 millió külföldi turista fordult meg. Ez több mint tízszerese volt a hozzánk érkező külföldiek számának.

A hazai turizmus ezen jellegzetessége előnynek bizonyult a koronavírus-járvány idején, amikor Romániában az ágazat forgalma kevésbé esett vissza mint más, inkább a külföldi vendégekre támaszkodó országokban.

Kapcsolódók

Kimaradt?