Kifehérítették a panziók működését az üdülési utalványok

Öt év alatt közel megtriplázódott a Romániában működő panziók összesített árbevétele.

Öt év alatt hozzávetőleg háromnegyedével nőtt a panziókat és hasonló jellegű, kiskapacitású szálláshelyeket működtető cégek száma, írja a Ziarul Financiar (ZF). Az Országos Cégnyilvántartó adatai szerint 2018-ban még csak 2800 ilyen vállalkozás működött, tavaly azonban már 4900.Fotó: Pixabay

Az árbevételük sokkal látványosabban emelkedett. 2018-ban 437 millió lej volt a panziók és kulcsos házak összesített bevétele, 2022-ban azonban már közel háromszor annyi, 1,25 milliárd lej. Ez figyelemre méltó fejlődés, főleg annak a fényében, hogy a koronavírus-járvány kifejezetten károsan érintette az idegenforgalmat.

„Ehhez minden bizonnyal hozzájárultak az üdülési utalványok is, kiemelték a panziókat a szürke- vagy a feketegazdaságból, adófizetőket csináltak belőlük” – nyilatkozta a ZF-nek Călin Ile turisztikai tanácsadó.

Az állami alkalmazottak 2019 óta kapnak üdülési utalványokat, s egyes magáncégek is juttatnak ilyeneket a dolgozóiknak. Tavaly 1,8 milliárd lej értékben bocsátottak ki üdülési utalványokat, idén pedig, az év első hét hónapjában 1,5 milliárd lej értékben.

A jövő évtől kezdve a nettó 8 ezer lejnél többet kereső állami alkalmazottak nem kapnak utalási utalványokat. A kormány nem hozta nyilvánosságra, hogy ez hány személyt érint, de valószínű, hogy nem okoz majd számottevő visszaesést a piacon.

Kapcsolódók

Kimaradt?