A második negyedévben ismét leszálló ágra került a termelés az autóiparban

A Ford Románia termelése májusban felére csökkent márciushoz képest.

Márciusban maximális fordulatszámon pörgött a hazai autó gyártás, azóta azonban befékezett. Az első tavaszi hónapban 57 ezer jármű gördült ki a két hazai gyárból, áprilisban azonban csak 39 982, májusban pedig még kevesebb, 39 822.Fotó: Agerpres

A Romániai Autógyártók Egyesületének (ACAROM) adataiból kiderül, hogy a nagyarányú visszaesés főleg a Ford számlájára írható. Az amerikai vállalat craiovai üzemében májusban mindössze 11 109 gépkocsit szereltek össze, feleannyit, mint két hónappal korábban. Daciából is kevesebb készült, 28 713 darab, míg márciusban 34 743 volt a termelés.

A termelés csökkenésének a fő oka továbbra is az alkatrészhiány, ugyanakkor a növekvő költségek is negatív hatást gyakorolnak az ágazatra. A gyártók ennek ellenére optimisták, a Fordnál elkezdődött egy 300 millió eurós beruházás. Ennek a célja, hogy 20236-ban megindulhasson az új Transit és Tourneo Courier modellek gyártása. 2024-ben a craiovai gyárban elkezdődik majd ezen modellek és a Puma elektromos változatának a gyártása is.

A Ford Románia célkitűzése az, hogy pár évek belül évi negyedmillió jármű gördüljön majd ki a szerelőcsarnokokból.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?