A Tesla hátán csattan az ostor, amiért Elon Musk védelmébe vette Călin Georgescut
Negyedannyi új Teslát sem írattak forgalomba az idei év első két hónapjában, mint 2024 azonos időszakában.
Februárban 11 778 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, 5,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, írja az economedia.ro. A Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Főigazgatóság (DGIPC) adatai szerint a kizárólag elektromos meghajtású járművek bejegyzése 34,8 százalékkal esett vissza, a piaci részesedésük már csak 6,1 százalék. 2024 februárjában a piaci részesedésük még 9,9 százalék volt.
A legnépszerűbb modell a Dacia Spring volt, melyből 344 darabot írattak forgalomba, 23,7 százalékkal kevesebbet, mint tavaly februárban. A Tesla értékesítései drámai módon estek. Februárban az amerikai gyártónak mindössze 56 járművét helyezték forgalomba Romániában, ami 81 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi 295 darabhoz képest.
Az év első két hónapjában 181 Tesla állt forgalomba, míg 2024 azonos időszakában 859. Gyanítható, hogy a drámai mértékű népszerűségvesztéshez az is hozzájárult, hogy Elon Musk kiállt Călin Georgescu mellett. Egyébként az amerikai milliárdosnak, bár tagja Trump elnök csapatának, semmiféle felhatalmazása nincs a külpolitika terén.
Benzinmotoros személygépkocsiból 8,2 százalékkal többet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, a piaci részesedésük 59 százalékra emelkedett. A dízelmotorosok száma ellenben 21,6 százalékkal csökkent, a piaci részesedésük 13,1 százalék volt.
A hibridek népszerűsége növekvőben van, februárban a piaci részesedésük 21,6 százalék volt.
Kapcsolódó
A Dacia továbbra is magabiztosan őrzi piacvezető helyét, februárban 30 százalék volt a piaci részesedése, majd a Toyota (9 százalék), a Skoda (7 százalék), a Volkswagen (7 százalék) és a Renault (6 százalék) következett.