Már termelnie kellene a TESLA romániai gyárának, de még el sem kezdődött az építése

A majdani üzemben többek között elektromos gépkocsikba való akkumulátorokat gyártanának.

Akkumulátorgyárat épít Romániában a TESLA Energy Storage, jelentette be 2022 nyarán a vállalat. A TESLA Energy Storage a cseh TESLA csoport része, semmi köze nincs Elon Musk elektromos gépkocsikat gyártó cégéhez.Az üzem látványterve | LinkedIN/Dusan Lichardus

Dusan Lichardus, a Tesla csoport egyik alapítója és igazgatótanácsi elnöke akkor azt nyilatkozta, hogy az építkezés 2023 elején kezdődik el, s körülbelül egy évet vesz igénybe. A beruházás értékét 450 millió lejre becsülték, a cég 200 millió lejes állami támogatást kapott a kormánytól, írja a Ziarul Financiar. A tervek szerint a gyárban 200 alkalmazott fog dolgozni.

„A gyár külső architektúrájának a véglegesítésén dolgozunk, mielőtt néhány héten belül pedig elkezdődnének a munkálatok. A visszaszámlálás megkezdődött” – posztolta a közelmúltban Dusan Lichardus a LinkedIn platformon. Az üzletember néhány illusztrációt is megosztott arról, hogy kellene kinéznie a majdani romániai üzemnek, mely a látványterv alapján inkább bevásárlóközpontnak tűnik, mintsem ipari objektumnak.

Lichardus nem reagált a ZF kérdésére, hogy miért csak a visszaszámlálás kezdődik meg, nem pedig a termelés.  

Amikor a Tesla Energy Storage bejelentette, hogy gyárat épít Romániában, azt is közölte, hogy párhuzamosan jelentős befektetéseket fog eszközölni a megújuló forrásokat használó energiatermelésbe. 2022 nyarán 1 GW beépített kapacitásról beszéltek a napenergia, s ugyancsak 1 GW-ról a szélenergia terén, továbbá 300 MW áramtárolási kapacitásról.

Ezen nagyszabású tervek határidejeként 2025-öt határozták meg. Jelenleg teljesen egyértelmű, hogy a megadott határidőre semmi sem lesz a beruházásokból, azon egyszerű oknál fogva, hogy még el sem kezdődtek.  

Kapcsolódók

Kimaradt?