Jelentős nyereséget termelt tavaly a nagyváradi élményfürdő

Mintegy hárommillió eurónyi bevétel mellett közel egymillió eurós nyereséggel zárta az elmúlt esztendőt a nagyváradi Közterület-kezelő Igazgatóság által működtetett Nymphaea Aquapark. A tavalyelőtt elkészült létesítménynek ez volt az első teljes költségvetési éve, a működtetők pedig nagy várakozással tekintenek a jövőbe.

Liviu Andrica, a nagyváradi önkormányzat fennhatósága alatt működő Közterület-kezelő Igazgatóság vezetője évértékelő sajtótájékoztatón számolt be nemrég a részletekről. Mint elmondta, a Nymphaea élményfürdőnek 2017-ben nagyjából 300 ezer fizető vendége volt. A teljes árbevétel meghaladta a 3 millió eurót. A létesítmény jövedelme kiegészül a területén működő közélelmezési egységektől és különböző, többnyire masszázs- és szépségszalonoktól származó bérleti díjakkal, így a tavalyi évet egymillió eurós nyereséggel zárta az aquapark.

„Az aquapark elérte a célját. Pénzt hozott Nagyváradnak, sőt mi több, a város egyik jelképe lett, látogatókat vonz” – állapította meg Andrica. Az igazgató szerint a javarészt uniós finanszírozással újjáépített és kibővített fürdő forgalma a környező szállodák számára is előnyös volt. Andrica azt mondta, „még 1989 előtt sem” volt ilyen nagy a forgalom a szállodákban, amivel arra utalt, hogy a bihari megyeszékhely szomszédságában található Püspök (Május 1.)- és Félixfürdő akkor élte fénykorát, nagyon sok külföldi turista érkezett oda regenerálódni, ezek jelentős része pedig Nagyváradon szállt meg.

Erre panaszkodnak a látogatók

A Nymphaea élményfürdő Facebook-oldalán olvasható hozzászólások árnyaltabb képet mutatnak az intézményben tapasztaltakról. A látogatókból lett hozzászólók nem kímélik a működtetőket, a legtöbb panasz a hosszú sorban állás és a nehézkes bejutás miatt érkezett, illetve amiatt, hogy előre sosem tudni, hogy akik később, távolabbi vidékekről érkeznek, azok egyáltalán bemehetnek-e, mivel a fürdő kapacitása korlátozott, egyidejűleg 1 850 vendéget fogadhat be. Sokan szóvá tették azt is, hogy a közélelmezési részlegen nem takarítnak megfelelően. Ugyanakkor számos hozzászóló a személyzet hozzá nem értését és modortalanságát emelte ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?