Csak augusztusban nyitja meg kapuit a nagyváradi élményfürdő

A korábban beharangozott július helyett csak augusztusban engedik be az első vendégeket a nagyváradi Nymphaea wellnes és élményfürdőbe – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek Liviu Andrica, a közterület fenntartó vállalat (ADP) igazgatója.

A létesítményben jelenleg az utolsó simítások zajlanak. Az igazgató elmondta, többek között rendezni kell az éttermek működését. A vállalat ezt a szolgáltatást is átvenné a jövőben, de addig is nem akarnak kísérletezni, a vendéglátásban jártas cégeknek adják ki a helyiségeket. Liviu Andrica megjegyezte, az aquaparkon belül valamennyi kereskedelmi tevékenység az ADP irányításával zajlik majd. A nagyváradi élményfürdő a régi városi strand területén épült, a beruházás összértéke pedig 88,3 millió lej – ebből a polgármesteri hivatal közel 40 millió lejt fizetett, míg a maradék összeget európai uniós forrásokból biztosították. A hét hektáron elterülő aquapark az egyik legkorszerűbb az országban, az eredeti elképzelés szerint 2015-ben kellett volna megnyitnia kapuit. A  jegyárakról itt olvashat részleteket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?