Legalább húszmillió lejt kell félretennie Nagyváradnak uniós pályázatokra

A legjobb esetben is húszmillió lejt kell jövőre fedeznie a nagyváradi önkormányzatnak saját forrásaiból az európai uniós pályázatok költségeire, hangzott el a nagyváradi tanács szerdai ülésén.

Az önkormányzati képviselőtestületnek arról kellett döntenie, hogy saját jövedelméből és/vagy jelzáloggal garanciát vállal-e a legtöbb százmillió lejes hitelért, melynek felvételét szeptemberben hagyták jóvá. Olyan, uniós forrásokból támogatott beruházások is feltűntek listán, amelyekkel már elkészültek, mint például a Nagyvárad–Berettyóújfalu (Magyarország) kerékpárút, vagy a Körös-partoi felújított neológ zsinagóga.

Pénzre lehet még szükség például a nagyváradi főtér és a Fekete sas-palota felújításának kifizetéséhez, de szerepel a projektek listáján a felújított Rogériusz negyedbeli piac is, amelyet december 11-én, pénteken adnak át. A Váradon építendő gyorsforgalomi úttal sem készülnek el határidőre, valamint több tömbház hőszigetelését is támogatni kell majd és a Nymphaea élményfürdőt sem fejezik be.

Ezeket egyébként Ilie Bolojan polgármester is elismerte keddi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor elmondta, hogy jelenleg 24 uniós projekt folyik, és a következő hetekben még befejeznek projekteket, karácsonyig járható esz például a dévai úti közúti felüljáró. Az elöljáró ugyanakkor elégedett, mint mondta, Nagyvárad a rendelkezésére álló uniós források 90-95 százalékát felhasználja ebben az évben.

A hitelfelvételről szóló határozatot egyébként 18 igen szavazattal fogadták el, az öt szociáldemokrata tanácstag tartózkodott. Az önkormányzati képviselőtestület a tervek szerint december 21-én ül még össze.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?