Doing Business: Ruandában és Koszovóban is könnyebb vállalkozni, mint Romániában

A helyzet azért távolról sem tragikus, idehaza egyszerűbb vállalkozónak lenni, mint Olaszországban, Magyarországon vagy Belgiumban, legalábbis a Világbank szerint.

Közzétette a Világbank a legfrissebb, Doing Business című tanulmányát, amely azt vizsgálja, hogy mennyire kedvezőek a feltételek vállalkozás indításához a világ 190 országában. Az országokat a cégbejegyzéshez-, egy raktár építési engedélyének megszerzéséhez-, oda az áram bevezetéséhez-, egy raktár adás-vételének lebonyolításához-, valamint import-export engedély- és bankhitel megszerzéséhez szükséges eljárások bonyolultsága, időigényessége és költségei, illetve az adófizetés- és a munkaerőpiac szabályozásának körülményei alapján osztályozták.

Első ránézésre nem is állunk rosszul, ugyanis a 45. helyet foglaljuk el a rangsorban, 72,87 ponttal a maximálisan megszerezhető 100-ból. Tavaly óta Románia vállalkozásbarát indexe 0,17 ponttal nőtt. Ennek ellenére kilenc hellyel estünk vissza, ami azt jelenti, hogy más országok többet tettek a vállalkozásbarát környezet fejlesztése érdekében.

Nemzetközi viszonylatban a hitelszerzés terén állunk a legjobban, a 20. helyet foglaljuk el, igaz, egyetlen év alatt 13 helyet rontottunk. A vállalkozások bejegyzésének tekintetében is az első harmadban tanyázunk, a 64. helyen, két pozícióval hátrább, mint tavaly. Egy vállalkozás bejegyzése idehaza átlagban 12 napba kerül.

A Világbank szerint az adófizetés könnyebb idén Romániában, mint 2016-ban volt, aminek eredményeként nyolc hellyel rukkoltunk előre, jelenleg a 42-ek vagyunk. Egy építési engedély megszerzése ellenben kész tortúra a cégek számára, ebben a tekintetben a siralmasnak mondható 150. helyet foglaljuk el. Az áramszolgáltatókkal szintén meggyűlik a vállalkozók baja, ilyen téren a 147. helyen állunk.

Új-Zéland áll az élen

A listát 86,55 ponttal Új-Zéland vezeti, megelőzve Szingapúrt, Dániát, Dél-Koreát, a Kínán belül speciális státussal bíró Hong-Kongot, az Amerikai Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Norvégiát. A nyugati jóléti államok, néhány kivételtől eltekintve az első 50-ben tanyáznak.

A fejlődő országok közül a legelőkelőbb, kilencedik hellyel Grúzia büszkélkedhet, de előttünk van Macedónia (11.), Thaiföld (26.), Kazahsztán (36.), Fehér-Oroszország (38.), Koszovó (40.), Ruanda (41.), Montenegró (42.) és Moldávia (44.) is. Utánunk Olaszország következik a rangsorban, de megelőzzük Magyarországot (48.), Belgiumot (52.) és Izraelt is (54.).

A lista végén nagy meglepetések nincsenek, a világ legkevésbé vállalkozásbarát országai ugyanis kivétel nélkül olyan helyek, ahol nem csak üzletelni nagy kaland, hanem maga az élet is folyamatosan az: Afganisztán, a Közép-Afrikai-Köztársaság, Líbia, Jemen, Dél-Szudán, Venezuela, Eritrea és Szomália. Ez utóbbi 19,98 pontot ért el a lehetséges 100-ból.

A Világbank szerint az elmúlt egy évben 119 ország tett lépéseket azért, hogy a vállalkozásoknak kedvezőbb szabályozási környezetet teremtsen. A legnagyobb előrelépés Bruneiben, Thaiföldön, Malawiban, Koszovóban és Indiában történt.

Kapcsolódók

Kimaradt?