banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Könnyítene az RMDSZ a Start-up Nation program előírásain

„Jelenleg a képviselőház szakbizottságaiban tárgyaljuk a Start-up Nation programról szóló sürgősségi kormányrendelet jogszabály-tervezetét, amelyhez módosító javaslatokat nyújtottunk be” – mutatott rá Bende Sándor, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője, azt követően, hogy a szakbizottságban iktatta a Szövetség módosító-javaslatait.

Elmondta, a mostani előírások szerint a pályázó vállalkozásnak minimum két, teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottal kell, meghatározatlan időre munkaszerződést kötnie. Az RMDSZ egy alkalmazott szerződtetésére kötelezné a vállalkozást, hiszen sok esetben megterhelő egy újonnan induló vállalkozásnak eleget tenni az előírt feltételeknek, valamint lehetővé tennék, hogy ez több, részmunkaidős állásként is értelmezhető legyen. Ezáltal lehetőséget teremtenének arra is, hogy a Start-up Nation Románia program keretén belül pályázó vállalkozások hátrányos helyzetű, rokkant személyeket, vagy fiatal diákokat, pályakezdőket is alkalmazhassanak.

Az RMDSZ-es képviselő szerint a program sikere nagymértékben az alkalmazási normák hatékonyságán fog múlni. Bende Sándor elmondta, a kormányrendelet arra kötelezi a pályázó vállalkozásokat, hogy az alkalmazottakkal legalább három évre kössenek szerződéses munkaviszonyt, és felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, mely szerint a rendelet ezzel egy időben előírja, hogy a munkaszerződés meghatározatlan időre kötessék. A Szövetség módosító javaslata ezt az ellentmondást próbálja orvosolni, eltörli a meghatározatlan időre kötendő szerződés szükségességét.

„Jó kezdeményezés a vállalkozásösztönző program, hiszen ez várhatóan új lendültet ad a gazdaságnak a következő években, a vállalkozói kedv serkentésével hozzájárulhat az új munkahelyek teremtéshez, a fiatalok itthon maradásához.” – mondta az RMDSZ-es képviselő, majd hozzátette: „Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt. Olyan hellyé kell Erdélyt alakítanunk, ahonnan a fiatalok nem elvándorolnak, hanem ahova visszatérnek. Az erdélyi magyar kis- és közepes vállalkozásoknak fel kell készülniük a kiírásra, hiszen jelentős támogatást kaphatnak.”

A képviselőház döntőházként szavaz arról a sürgősségi kormányrendeletről, amely az újonnan induló kkv-k számára biztosítanak támogatást. A program évente legtöbb 10 ezer kezdő vállalkozásnak biztosítana maximum 200 ezer lej vissza nem térítendő támogatást, amely az elszámolható költségek 100%-át finanszírozná. A támogatás elnyerésének fontos feltétele, hogy a pályázó vállalkozás a Start-up Nation programot elindító sürgősségi rendelet életbe lépése után magánszemélyek által létrehozott, romániai székhelyű, tevékenységet Romániában folytató, magántőkéjű kis-, közepes vagy mikróvállalkozás legyen, amelynek nincs állami tartozása, és nincs csődeljárás vagy felszámolás alatt. A szenátus plénuma március végén megszavazta a sürgősségi rendeletet, az RMDSZ a felsőházi szavazás során is támogatta a kezdeményezést.

Kapcsolódók

Kimaradt?