Az idei év egyik legnagyobb pályázati lehetőségéről tájékoztatott a MIÉRT
Pályázati eligazítót szervezett a Magyar Ifjúsági Értekezlet kedden a Start-up Nation Románia programról Kolozsváron, a K+ Közösségi Térben.
A Start-up Nation Románia egy olyan kezdeményezés az állam részéről, amely remek lehetőség a vállalkozni vágyóknak, hiszen lehetőségük nyílik egy akár 200.000 lej összegű támogatás elnyerésére, vállalkozásuk beindítására. A pályázati feltételekről és a pályázathoz kapcsolódó hasznos technikai információkról Török Csaba, a Maros megyei kis- és közepes vállalkozások területi hivatalának vezetője és Parajdi Borbála pályázati szakértő tájékoztatta az érdeklődőket.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta: „nagyon örülök annak, hogy ilyen hatalmas érdeklődés volt az eligazító iránt, és mivel hamar beteltek a helyek, hamarosan sort kerítünk még egyre. Ez is azt bizonyítja, hogy nagy a vállalkozókedv a fiatalok körében, csak segíteni kell őket a kezdetekben ilyen és hasonló intézkedésekkel, az információk átadásával. A résztvevők megkapták a pályázáshoz szükséges információkat, most rajtuk múlik, hogy kihasználják a lehetőséget, pályázzanak, valósítsák meg álmaikat. Mi továbbra is azon leszünk, hogy ezt elősegítsük az információk átadásával, a lehetőségek feltárásával.”
A nagy érdeklődésre való tekintettel a MIÉRT hamarosan újabb eligazítót szervez, további részletekért a MIÉRT facebook oldalát és honlapját érdemes követni.