Minimálbér: kevés pénz, nagy adóteher

Jóval nagyobb lehetne a nettó minimálbér, ha az állam mérsékelné az ezen jövedelemre kivetett adóterhet. Gazdag nyugat-európai államokban a minimálbérek esetén az elvonás aránya 25-30 százalékkal kisebb, mint nálunk.

Románia a minimálbért a legnagyobb adóteherrel sújtó európai államok közé tartozik, derül ki a KPMG pénzügyi tanácsadó cég által készített tanulmányból. Idehaza, annak az összegnek, amibe egy minimálbérrel fizetett alkalmazott a munkáltatónak kerül, körülbelül fele az államksszába vándorol. A minimámbérrel fizetett dolgozókkal a brit állam a legnagyvonalúbb, az Egyesült Királyságban az adóteher ezen a bérszinten mindössze 17 százalék.

A minimálbért leginkább megadóztató állam Franciaország, ahol az elvonások aránya a teljes összeg 87,6 százaléka. A legalacsonyabb kereseteket keményen megadóztató országok közé tartozik még Olaszország, Szlovákia, Magyarország, Hollandia, Svédország és Észtország, ahol a munkavállaló zsebébe a munkáltató által kifizetett pénz 20-50 százaléka kerül. A legkisebb, 30 százalék alatti elvonások Írországban, Cipruson, Máltán, Svájcban, Belgiumban és Luxemburgban vannak.

Az Európai Unión belül Dánia kivételével minden tagországban létezik minimálbér, ám a szabályozás nagyon változatos. Egyes államokban a minimálbér összege függ a gazdasági ágazattól, a munkavállaló korától és az általa betöltött munkakörtől. Van ahol a minimálbérbe minden, a dolgozónak folyósított juttatás, még a kiszállási pótlék is beleszámít.

Románia csupán a minimálbért terhelő adók és hozzájárulások tekintetében tartozik az Európai Unió éllovasai közé, annak összege az egyik legalacsonyabb. Az idei évben a legrosszabbul fizetett hazai munkavállalók bruttó bére 1450 lej, hozzávetőleg 322 euró. Ennél csak Bulgáriában alacsonyabb a minimálbér. A tagállamok közül Luxemburgban a legmagasabb a minmálbér összege, 1999 euró, de nem panaszkodhatnak Írország, Hollandia, Belgium, Németország és Franciaország leggyengébben fizetett munkavállalói sem, akik nettó 1500 eurót vagy még még annál is többet keresnek. Az EU-ban egyetlen olyan állam van, ahol az elmúlt években csökkent a minimálbér, mégpedig Görögország. Az adósságokban fuldokló mediterrán országban a világgazdasági válság kirobbanása előtt 794 euró volt a törvény által megszabott legkisebb nettó fizetés, jelenleg azonban már csak 684 euró. A minimálbéren tartott görögök ennek biztos nem örülnek, ugyanakkor azok a romániai munkavállalók, akik az országos nettó átlagbért keresik meg, még mindig szívesen cserélnének velük.

A legfrisebb statisztikák szerint a minimálbérrel fizetett hazai dolgozók száma még mindig meghaladja az 1 milliót. Az elkövetkező évekre a PSD a minimálbér további növelését ígéri. Az elképzelések szerint ennek összege 2020-ra eléri az 1750 lejt, ami egyes pénzügyi szakértők szerint már veszélyeztetné a gazdaság versenyképességét, elriasztaná a befektetőket. A nagyobbik kormánypárt tervei között szerepel adóreform, mely a minimálbér esetén megszüntetné a jövédelemadót.       

 

Kapcsolódók

Kimaradt?