Tiltakoznak az átalányadó ellen a kisvállalkozások

Több tízezer cég mehet csődbe a kormány által bevezetett átalányadó miatt – állítja a Kis-és Közepes Vállalkozások (kkv) Szövetsége, és aggodalmukkal egyetértenek a gazdasági szakértők is. A kkv-k ezért azt kérik a Ponta-kabinettől, készítsen hatástanulmányt arról, hogyan érinti majd a cégeket az új adónem.

A kedden fogadta elfogadott sürgősségi rendeletet szerint február elsejétől 65 ezer eurós éves bevétel alatt a vállalkozások kötelezően a bevételük 3 százalékával adóznak, hogy  sok cég csak papíron veszteséges, feketén rendre jelentős nyereséget termel. A tervezett intézkedéstől 457 millió lejes  többletbevételt remél a költségvetés.kkv

A kkv-k érdekképviselete szerint közel 250 ezer vállalkozás veszteséggel zárta a tavalyi évet miközben több mint 100 ezer cég nem termelt profitot, ezek egy része biztosan csődbe megy amennyiben életbe lép az új adózási rendszer.

A  vállalkozók szövetsége szerint  a kormány a lépéssel az adóalapot tervezi bővíteni, félő azonban, hogy a remélt nagyobb bevételek helyett veszteség éri majd a költségvetést - állítja. A kkv-k 10 százalékának csődje legkevesebb 100 ezer fővel növeli majd az állástalanok számát, a költségvetést ezen felül jelentős veszteség éri a kieső áfa, az illetékek és a járulékok kiesése miatt - állítja Ovidiu Nicolescu, a vállalkozói szövetség elnöke.

A Coface is úgy véli, hogy az átalányadó kötelezővé tétele tömeges cégbezárásokhoz vezet. Az Ernst&Young szerint egyes vállalkozások számára nehéz lesz megfizetni az átalányadót, ám nagy számú csődre nem kell számítani. A nyilvántartások szerint Romániában közel egymillió cég működik.

Kimaradt?