Kínai gyógygombák egy érszöllősi pincéből

A multik által mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt étkezési gombát termelni nemigen éri meg, mondja egy bihari termesztő, gombacsírát és gyógygombát azonban igen.

Az érszöllősi faluszél dombjába vájt pince egyszerű vasajtaja nem sejteti, hogy mögötte 1000 négyzetméternyi járat bújik meg. Az egyik járatban nemrég elhelyezett becsírázott komposztos zsákok sorakoznak, a másikban már javában nőnek a gombák, szén-dioxiddal megtöltve, nehezen belélegezhetővé téve a levegőt, egy harmadikban pedig a betakarítás után visszamaradt komposzt arra vár, hogy kihordják, ami után következhet a helyiség fertőtlenítése.

Ferenczi Gyula, a pince tulajdonosa két évtizede foglalkozik gombatermesztéssel. A nagyváradi gazda gépészeti elektronikát tanult, s éveken át ezzel is foglalkozott, kezdetben a helyi cukorgyárban, majd a rendszerváltást követően vállalkozóként. A gombát ételként mindig is szerette, a termesztésével pedig hobbyból kezdett foglalkozni, amiből idővel főfoglalkozás lett.

Jelenleg a Bioterm kft. teljes körű szolgáltatást nyújt, nem csupán gombát termel, hanem gombacsírát is, valamint gombatermesztési alapanyagot, komposztot állít elő és forgalmaz, illetve tanácsadással szolgál a termesztőknek. Az alapanyag szintén Érszöllősön készül, szalmából, kukoricacsutkából és fűrészporból, míg a csírát a cég magyarországi laboratóriumában állítják elő. A tevékenységi terület kiszélesítése szükségszerű volt, mivel a gombatermesztés jelenleg nem kifizetődő, állítja a Bioterm tulajdonosa.

„A multik a felelősek, ők nyomják le az árakat”

„Ezelőtt 10 évvel 7 lejért adtuk a gomba kilóját a viszonteladóknak, jelenleg 7-8 lej a felvásárlási ár, ennyiért pedig nem éri meg termeszteni. Ahhoz, hogy kifizetődő legyen a termelés, a felvásárlási ár 10-12 lej kellene hogy legyen. A kialakult helyzetért a multik a felelősek, ők nyomják le az árakat” – nyilatkozta a Maszolnak Ferenczi Gyula. Elmondása szerint az árak mélyrepülése kb. két éve kezdődött, amit megerősítenek a Focus Market Research piackutató cég adatai.

Ezek azt mutatják, hogy 2013-ban az áruházláncokban átlagban 9-10 lejbe került a csiperkegomba kilója, akciósan pedig 7-8 lejért lehetett megvásárolni. Idén azonban több hipermarketben és diszkont-áruházban már 7-8 lejes alapáron is lehetett kapni champignont, kedvezményesen pedig 5,55-5,99 lejért vesztegették kilóját. Ferenczi Gyula azt mondja, a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt a kistermelők jelentős része kénytelen volt felhagyni a gombatermesztéssel.

A piaci helyzet miatt a Bioterm fő terméke jelenleg a gombacsíra, melyet idehaza és Magyarországon értékesítenek. Az ügyfelek túlnyomó többsége kisvállalkozó, de hűséges klienseik közé tartozik a temesvári börtön is, amely a saját konyhája számára termel gombát a váradi cégtől vásárolt csírából.

Fordulhat a kocka

A gombatermesztéssel a Bioterm sem hagyott fel teljesen, csak a megtermelt mennyiséget csökkentette. A fő termény a laskagomba, de foglalkoznak két, nálunk egyelőre kuriózumnak számító fajtával, pecsétviaszgombával és shitakéval is. Utóbbi egy Távol-Keleten őshonos gombafaj, amelyet étkezési és gyógyászati célra egyaránt használnak.

A pecsétviaszgomba, tudományos nevén Ganoderma Lucidum, egy gyógygomba, melyet a keleti gyógyászat számos betegség ellenszereként tart számon, Nyugaton pedig elsősorban immunrendszer erősítő hatását ismerik el. Jellegéből adódóan a ganoderma felvevőpiacát a biotermékeket, táplálék-kiegészítőket forgalmazó boltok jelentik, mondja Ferenczi Gyula. Bár a jelenlegi piaci viszonyok nem a hozzá hasonló kistermelőket segítik, bízik benne, hogy rövidesen fordul a kocka. „Már vannak jelei annak, hogy a kereslet kezd nagyobb lenni, mint a kínálat, ami oda vezet majd, hogy ismét érdemes lesz gombát termeszteni” – összegez optimistán.

Kapcsolódók

Kimaradt?