Háromszéken nehezen találnak egymásra a munkavállalók és munkaadók

A cégek a szakképzett alkalmazottak hiányára és érdektelenségre panaszkodnak, míg a munkavállalók a képesítésüknek nem megfelelő munkahelyeket hiányolják és alacsony bérekre kifogásolják. A Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség (AJOFM) csütörtökön fiatal végzősöknek szóló munkaerőbörzét szervezett Sepsiszentgyörgyön, amelyen összesen 421 állást kínáltak és csupán 211 munkakereső érdeklődött.

Kelemen Tibor, a Munkaerő Ügynökség vezetője szerint első alkalommal szerveztek októberben állásbörzét, amikor sok fiatal már elment egyetemre vagy posztlíceumban folytatja tanulmányait, így arra számítottak, hogy azok a fiatalok érdeklődnek, akik valóban munkát szeretnének vállalni. A Munkaerő Ügynökség 1446 háromszéki céget hívott meg, és 38 vállalkozás vagy intézmény jelent meg a börzén, amelyek összesen 421 állást kínáltak termelésben, építőiparban, nyomdaiparban, biztosítási ágazatban, egészségügyben, önkormányzatnál vagy katonaságnál.

A csütörtöki állásbörzén 211 személy jelent meg, közülük 109-en voltak olyan fiatalok, akik idén végezték el szakiskolai vagy líceumi tanulmányaikat. Az állásbörzén részt vevő cégek 37 álláskeresőt választottak ki, és a következő napokban további interjúra hívták illetve két személy helyben talált magának állást, számolt be Kelemen Tibor.

A Munkaerő Ügynökség vezetője a Maszol érdeklődésére rámutatott, hogy az elmúlt időszakban megváltozott a háromszéki munkaerőpiac, hiszen megfordult az arány: régen kevesebb volt a felkínált állás, mint a munkaerőbörzén részt vevő érdeklődő. A munkaügyi szakember szerint az a tapasztalat, hogy az álláskeresők sokkal tudatosabbak, van egy elképzelésük arról, hogy milyen munkát szeretnének, és mennyi pénzért vállalnák azt.

Érdeklődésünkre elmondta: a frissen végzősöknek szervezett állásbörzén megjelent cégek többnyire minimálbért kínáltak a kezdő munkavállalóknak azzal a feltétellel, hogy három hónap után újratárgyalják. Hozzátette: sok esetben problémát jelent, hogy a fiatalnak van egy szakiskolában vagy líceumban szerzett képesítése és nem akar más munkát vállalni, ezért az igazgató szerint sokkal nagyobb rugalmasságra lenne szükség. Hozzátette: az oktatási rendszer is lassan mozdul miközben a gazdaság és munkaerőpiac gyorsan változik. 

Külföldről kell keresni munkaerőt

Kelemen Tibor szerint a háromszéki nadrággyárak akár naponta tudnának 30 embert alkalmazni, de nehezen találnak munkavállalót. A sepsiszentgyörgyi Olt Textilgyár tulajdonosa például elpanaszolta, hogy 5 személyt szeretne alkalmazni egy automatizált textilfestő gép mellé, ezért 2500 lejes fizetést kínál, de nem talál jelentkezőket, ezért kilátásba helyezte, hogy más országokból, például a Moldovai Köztársaságból hoz munkavállalókat.

Munkavállalók hiányára panaszkodik egy ikonfestő vállalkozást működtető sepsiszentgyörgyi cégvezető is, aki elmondta: felkereste a művészeti líceum diákjait, de azok nem vállalják az 1500 – 3000 lejt érő és otthon is végezhető munkát, mert nem akarnak ikonokat festeni.

Öt százalékos munkanélküliségi arány

Kelemen Tibor szerint Háromszéken jelenleg mindössze 5 százalékos a munkanélküliségi arány, megyeszinten 1000 személynek fizetnek munkanélküliségi segélyt és további 3400 személy szerepel régóta az állástalanok listáján. Hozzátette: ma már ritkán hallani elbocsátásokról, a cégvezetők megbecsülik bevált embereiket, ezért ha valaki fel szeretne mondani, rögtön elkezdenek fizetésemelésről tárgyalni.   

A háromszéki munkaügyi szakember szerint a kormány különböző támogatási programokkal próbálja ösztönözni a munkavállalást. December 3-tól lép érvénybe a törvény amely alapján 900 lejes „aktiválási pótlékot” kapnak azok, akik még nem dolgoztak. Emellett az állam napi legtöbb 55 lej értékig megtéríti az ingázási költségeket azoknak, akik lakóhelyüktől több mint 15 kilométerre vállalnak munkát. Lényegesen nagyobb támogatást 12.500 lejt kaphatnak majd azok akik lakhelyüktől legalább 50 kilométeres távolságra költöznek egy új munkahely érdekébe. Kelemen Tibor szerint sok munkakereső értesült már arról, hogy egy újabb támogatási rendszer lesz decembertől, ezért most nem vállalnak munkát, megvárják míg jogosultak lesznek ezekre a támogatásokra.

Kapcsolódók

Kimaradt?