Mintafalu lett a háromszéki Esztelnek biomasszafűtésben

Biomasszával működő hőközpontot avattak a háromszéki Esztelneken, ahol integrált rendszer biztosítja a községháza, a művelődési ház és az ifjúsági központ fűtését, valamint a meleg vizet. Vajda Lajos, a biomasszaklaszter elnöke a Maszolnak elmondta: a projekt kivitelezésére az esztelneki önkormányzat a klaszterrel közösen pályázott.

A fűtésrendszere és a klaszter menedzsmentfejlesztésére megcélzott 219 ezer eurós összköltség 85 százalékát, 190 ezer eurót a Norvég Alaptól kapták meg.

Az esztelneki önkormányzat háromhektáros területén energiafűz-ültetvényt létesítettek, fahulladék-aprító, illetve biomassza-előállító gépeket vásároltak, és hétvégén üzembe helyezték a kazánt, amely biomassza felhasználásával ellátja a település közintézményeit.

Egy falu egy megawatt

Vajda Lajos, a klaszter elnöke hangsúlyozta: cél az, hogy hosszú távon hasonló rendszereket alakítsanak ki a székely településeken, ezért népszerűsítik az „egy falu egy megawatt” nevű programot. Kis rendszerek kiépítésére ösztönzik az intézményeket, mely rendszerek nincsenek káros hatással a környezetre, nem igényelnek nagymennyiségű faanyagot, elegendő számukra a fahulladék és az energiafűz-ültetvények termése.

Az esztelneki projektet mintának is szánják, ezért bemutatják a környék önkormányzati vezetőinek, arra ösztönözve őket, hogy lássanak fantáziát benne, hiszen minden településnek van erdeje, a hulladékot jelenleg nem hasznosítják, a parlagon levő földekre pedig energiafüzet ültethetnének.

Munkahelyeket is biztosítana

A rendszer különben tovább fejleszthető, újabb beruházásokkal a többi közösségi intézmény is rácsatlakoztatható – például az orvosi rendelők vagy a sportpályák. A klaszter vezetője szerint a projektnek szociális hozadéka is van, hiszen az állami támogatásból élőket be lehet vonni a fahulladékgyűjtésbe.

Vajda Lajos úgy tájékoztatott: törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy a szociális segélyben részesülőket a kötelező közmunka helyett úgynevezett szociális vállalkozások foglalkoztathassák az erdők és legelők, illetve patak és folyómedrek, közterületek kitakarítására. A szociális munkások által a vágterekről összegyűjtött fahulladékot átvenné a biomassza előállításával foglalkozó szociális vállalkozás, amely a fizetésük mellett a társadalombiztosításukat is fedezné.

A Kovászna megyei munkaerőügynökség (AJOFM) igazgatója, Kelemen Tibor elmondta, hogy a háromszéki vállalkozók javaslatával megkeresték a munkaügyi minisztériumot, amely nyitott az ötletre, csak ki kell dolgozni a program technikai kivitelezését. Az igazgató szerint a szociális segélyből élők alkalmasak a munkára, ugyanakkor hangsúlyozta, az állami támogatásra is szükség van, mert a szociális vállalkozás csak időszakos munkalehetőséget tud biztosítani a közmunkásoknak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?