Már a romániaiak életét is megváltoztatta az okostelefon

Idén az okostelefon megelőzi a számítógépet az online banki ügyintézés és az online vásárlások terén is Romániában. Tavaly mintegy 3 millió okostelefon talált gazdára, háromszor annyi, mint három évvel korábban

Robbanásszerű fejlődés ment végbe alig néhány év leforgása alatt a mobiltelefonok romániai piacán. Négy éve az idehaza eladott maroktelefonok értéke még csak 209 millió eurót tett ki, rá egy évre azonban már 472 milliót költöttünk ilyen készülékekre. A növekedés 2014-ben sem torpant meg, akkor az eladások volumene 591 millió euró volt, tavaly pedig 719 milliót tett ki, ami 23 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi szinthez képest, a 2012-es értéknek pedig mintegy három és félszerese.

A tendencia egyértelműen az okostelefonok elterjedésének tudható be. A Gfk piackutató cég felmérése szerint a telekommunikációs termékeket forgalmazó vállalatok 719 millió eurós bevételének 90 százaléka okostelefonok eladásából jött össze. Tavaly mintegy 3 millió okostelefon talált gazdára Romániában, háromszor annyi, mint három évvel korábban. A Gfk adatai szerint egyre többen vásárolnak drága, prémiumkategóriás okostelefont, azonban a vásárlók többsége számára az ár még mindig fontos szempont. Ez abból látszik leginkább, hogy az utolsó negyedévben nagyon megugrott a forgalom, 263 millió eurót tett ki, ami a Fekete Pénteknek és a Karácsony előtti leárazásoknak tuható be.

Kimegy a divatból a fényképezőgép

A csúcstehnológiát képviselő telekommunikációs termékek elterjedése változásokat von maga után az élet minden területén. Michal Szczureknek, a ING Bank romániai elnök-vezérigazgatójának becslése szerint idén először az online banki ügyintézés terén az okostelefonok megelőzik a számítógépeket.

„2016-ban az okostelefon átveszi a vezetést. Három évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen volt, akkor ugyanis az online banki ügyintézésnek mindössze 3 százaléka történt okostelefonról” – nyilatkozta a bankár. Hasonló folyamat játszódik le az online kereskedelem terén.

„2015 volt az első év, amikor a több vásárló lépett be hozzánk okostelefonról, mint asztali számítógépről és laptopról. Arra számítunk, hogy idén 30 százalékkal fog nőni az okostelefonról és táblagépről történő vásárlások száma” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Bogdan Axinia, a legnagyobb hazai webáruház, az eMag alelnöke. 2014-ben még alig haladta meg a 30 százalékot azok száma, akik okostelefonról néztek be az eMag virtuális áruházába.

Az egyre jobb minőségű fényképek készítésére alkalmas intelligens telefonkészülékek mindinkább kiszorítják a hagyományos fényképezőgépeket. Ez utóbbiakból évről-évre kevesebbet adnak el: 2008-ban Romániában még 63 millió euró értékben értékesítettek fényképezőgépeket, a tavalyi forgalom azonban már csak 28 millió euró volt.

4 millió új készülék 2016-ban

A Samsung hazai leányvállalatánál arra számítanak, hogy az idei év legalább annyira jó lesz, mint 2015. “Folytatódni fog a növekedés. Darabszámban 18-20 százalékos növekedéssel számolunk, az árbevétel terén pedig 20 százalékossal” – nyilatkozta Cristian Cojocaru, a Samsung Románia telekom részlegének az igazgatója. A dél-koreai cég elemzői szerint a Romániában eladott okostelefonom száma idén eléri a 4 milliót. Tavaly a teljes eladások értékének 26-28 százalékát adták a prémiumkategóriás termékek, melyek ára általában 600 euró körül van. Ezek piaci részesedése előre láthatóan tovább nő, el fogja érni a 30 százalékot. A hazai piacon ebbe a szegmensbe az Apple és a Samsung termékei tartoznak.

A Google Románia legfrisebb felmérése szerint jelenleg a hazai mobiltelefon tulajdonosok 46 százaléka használ okostelefont, azonban városon ez az arány megközelíti a 80 százalékot. Szakemberek becslései szerint az évtized végén már szinte nem lesz olyan romániai városlakó aki klasszikus mobil távbeszélőt használ. Az okostelefon elterjedése tekintetében a régióban utolsó helyen állunk, Magyarország (50%), Csehország (55%), Lengyelország (59%) és Szlovákia (65%) is megelőz bennünket. A hazai tulajdonosok ugyanakkor többet használják a készüléküket, mint a szomszédos országok lakói: egy romániai naponta átlagosan 1 óra 20 percet, egy ukrán 1 óra 15 percet, egy lengyel és egy cseh pedig csak 55 percet.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?