Így próbálja visszacsábítani az utasokat a CFR

A korábbiaknál 30-50 százalékkal alacsonyabb árakkal próbálja magához édesgetni az utazóközönséget az állami vasúttársaság. Tavaly nagyon sok utast veszítettek.

Jelentős kedvezménnyel kínálja a jegyeket majd kéttucat járatra december közepe óta a CFR Călători Rt.  Az első osztályú jegyek esetében az árengedmény 30 és 45 százalék között változik, míg másodosztályon a kedvezmény mértéke elérheti az 50 százalékot. Erdélyben a Kolozsvár-Nagyvárad, Kolozsvár-Szatmárnémeti, Nagyvárad-Szatmárnémeti, Kolozsvár-Betlen és Kolozsvár-Kisilva vonalakon lehet olcsóbban utazni.

Akik gyorsvonattal (interregio), másodosztályon akarnak eljutni a kincses városból a Pece-parti Párizsba, egyes vonatokon a korábbi 45 lej helyett 28,45 lejt, más szerelvényeken pedig 20 lejnél alig valamivel többet kell fizetniük. Az erdélyi járatok közül a Kolozsvárról Kisilvára tartókon a legnagyobb mértékű, 48 százalékos a kedvezmény.

A magán vasúttársaságok még mindig olcsóbbak

Ezekkel a kedvezményekkel a CFR árai immár versenyre kelhetnek a konkurens szállítási vállalatokéval. Kolozsvár és Nagyvárad között a Transferoviar vasúttársaság is működtet járatokat, amelyeken egy jegy ára 25 lej, s ugyanannyi pénzért közúti fuvarozók is elszállítják az utazó közönséget.

Más magán vasúttársaságok a CFR alapárainál szintén lényegesen alacsonyabb tarifákkal dolgoznak. Így például a Softrans Brassó és Bukarest között közlekedő szerelvényére 30 lejért lehet jegyet váltani, míg az állami vasúttársaság ugyazon útért 48,90 lejt kér el. Mindezek fényében érthető, hogy az elmúlt években a CFR piaci részesedése folyamatosan csökkent.

Sok utast veszítettek

A CFR nagyarányú árleszállítása minden bizonnyal annak tudható be, hogy tavaly a vállalat forgalma előzetes becslések szerint 10 százalékkal csökkent, 2,03 milliárd lejről 1,83 milliárdra, a nyeresége pedig, 250 millió lej tartozás mellett, 69 millióról 3 millióra.

Ugyanakkor a tavalyi eredmény még mindig lényegesen jobb, mint a 2013-as, mikor is a cég 408 millió lej veszteséggel zárta az évet. A 2014-es, az előző évekhez képest ragyogónak számító eredmény részben szintén egy tetemes árengedménynek volt betudható. Akkor 75 százalékkal csökkentették a tanulók és egyetemi hallgatók bérleteinek árát, a vállalat bevételei pedig látványosan, mintegy 350 millió lejjel nőttek.

A rendszerváltást követően a vasúthálózat sokkal kisebb mértékben fejlődött, mint a közúti. Ennek következtében a vonatok átlagsebessége 45 km/h-ra csökkent, ezért aztán Románia az Európai Unió egyetlen olyan tagországa, ahol nem léteznek Intercity vonatok, mivel ezek átlagsebessége minimum 60 km kell hogy legyen.   

 

Kapcsolódók

Kimaradt?