A külföldi tőke uralja a román gazdaságot

Bár előszeretettel szidjuk az, úgymond vérünket szívó multikat, e nagyvállalatok alkalmazottai átlagban szinte kétszer annyit keresnek, nettó 1972 lejt, mint a hazai tőkével működő cégek dolgozói.

A hazai gazdaság nehézfiúi, szinte valamennyi mutató alapján a külföldi tőkével működő vállalatok. 2014 végén több mint 460 ezer gazdasági társulás működött Romániában az Országos Cégbíróság adatai szerint. A vállalkozások több mint 90 százaléka hazai kézben volt. A 422 834 román tőkével működő cég tavalyi összforgalma 509 milliárd lejt, nyereségük pedig 14 milliárd lejt tett ki.

Az idegen kézben levő vállalatok ennél 27 milliárd lejjel nagyobb, 536 milliárd lejes forgalmat bonyolítottak tavaly, bár a számuk lényegesen kisebb, mindössze 38 260 volt. A külföldi tőkével működő céggel tavaly 26  milliárd lej nettó profit mellett 28 milliárd lej nettó deficitet produkáltak, vagyis az eredményük 2 milliárd lej nettó veszteség volt. Ez távolról sem jelenti azt, hogy a külföldi tőkét kisebb hatékonysággal forgatják, mint a hazait, az ok a profitkivonás, az anyacégek elviszik a nyereséget az országból.

A hatékonyság tekintetében a belföldi tőke jelentős lemaradásban van a külföldihez képest, ugyanis míg az előbbi 509 milliárdos forgalmát 2,44 millió alkalmazott termelte meg, addig utóbbinak csak 1,18 millió munkavállalóra volt szüksége az 536 milliárdos forgalomhoz. A külföldieknek dolgozó romániai munkavállalók aránya a gazdasági válság kitörése óta jelentősen nőtt: jelenleg nagyjából ugyan annyian vannak, mint 6 évvel ezelőtt, ellenben a hazai tőkéjű vállalkozásoknál 2014 végén 700 ezerrel kevesebben voltak alkalmazásban, mint 2008-ban.

Előbbiek fejenként átlagosan 454 ezer lejt termelnek meg egy év alatt, míg utóbbiak csak 208 ezer lejt. Ennek fényében nem meglepő, hogy a multik lényegesen jobban is fizetnek, náluk a nettó átlagbér 1972 lej volt tavaly, a román tulajdonban levő magáncégeknél ellenben csak 1034 lej. A legjobban az állami vállalatok fizetnek, nettó 2294 lejes átlagbért. Az állami tulajdonú cégeknél a béralap a forgalom 33 százalékát emészti fel, a magánszektorban ellenben csak 9-10 százalékot tesz ki.

A hazai és az idegen tőke arányában óriási eltérések vannak a gazdasági ágazatok között. A mezőgazdaságban az üzlet 87 százalékát bonyolítják hazai vállalkozások, az idegenforgalomban 83, az építőiparban pedig 80 százalék a belföldi tőke részesedése. A multik a gépjárműgyártást (96 százalék), a kohászatot (83 százalék), az elektromos berendezések gyártását (82 százalék), a telekommunikációt (80), valamint a kőolaj- és földgázkitermelést (78 százalék) uralják.

Még nyomasztóbb a külföldi tőke fölénye az export terén. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállította minden megye öt legnagyobb  exportőrének a listáját. A kimutatásban szereplő 210 cég közül mindössze 25 van hazai tulajdonban, egy pedig román-külföldi vegyesvállalat.   

 

Kapcsolódók

Kimaradt?