Az elégedetten végzett munka hasznáról konferenciáztak Marosvásárhelyen

Az a vállalatvezető, aki képes arra, hogy flow-állapotba hozza a beosztottjait, a munkatársait – teljesítménynövekedést tapasztalhat, hiszen az a munka, amelyet jókedvvel végeznek, sokkal eredményesebb és nagyobb profitot hoz – erről is szó esett azon a gazdasági konferencián és üzletember találkozón, amelyet a hétvégén tartottak Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.

Az eseménynek a Sapientia EMTE aulája, illetve nagy előadóterme adott otthont. A vendégeket Diósi László, az OTP Bank romániai vezérigazgatója, az RMÜE elnöke, dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul és Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte. A hazai és magyarországi előadók a pénzügyi kérdésekről, versenyképességről, adótörvény-módosításokról, új ülzeti lehetőségekről értekeztek, bemutatkoztak az RMÜE új tagjai is, illetve a Flow is Good Business (FLIGBY) számítógépes, szimulációs játékkal is megismerkedhettek a résztvevők.

Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa a brüsszeli források lehívásáról, a magyar-magyar és magyar-román kapcsolatok lehetőségéről beszélt. Moldován Borsos Melinda, a Gedeon Richter Románia vezérigazgatója azokról az adótörvény-módosításokról értekezett, amelyek várhatóan 2016. január 1-től lépnek életbe. Kitért az ingatlandóra, a helyi adókra, a kis- és középvállalatok, illetve a kiemelt adózók adóellenőrzéseire, az osztalékadóra, a visszaforgatott nyereségre, adókulcsokra és szponzorizálási-, valamint leírható költségekre. Pénzügyi kérdésekről, gazdasági válságról, és az abból való kilábalás lehetőségeiról, hitelezésről, profitról Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója a Globális pénzügyi elnyomás című előadásában értekezett.

Vécsey Bánk, az Aleas Simulations Inc. alapító partnere előadását azzal a történettel kezdte, ahogy megismerkedett dr. Csíkszentmihályi Mihály világhírű pszichológussal, a flow-elmélet kidolgozójával. Az Amerikában élő professzort felkérte, segítsen egy olyan számítógépes, szimulációs játék megalkotásában, amely az emberek különféle készségeit méri és fejleszti. A játék nem egy létfontosságú szükséglet, ám Grastyán Endre kutatása mégis azt bizonyítja, hogy ha az ember, vagy az állat játszik, akkor a szervezetében olyan anyagok termelődnek, amelyek szükségesek a létfenntartáshoz – magyarázta az előadó, aki kitért arra is, hogy mi a játék és a flow közös jellemzője. A játék kívülről nem motiválható, önmagában a jutalom hordozója.

A flow egy olyan boldogságérzés, amit akkor érez az ember, amikor olyan munkát végez, amelyet szeret, amelybe képes úgy belefeledkezni, hogy megszűnik a külvilág a számára, megfeledkezik mindennapi gondjairól, nem észleli az idő múlását, maga a tevékenység jelenti a boldogság forrását, vagyis azonosul a cselekvéssel. Ehhez megfelelő nehézségi feladatra van szükség, jól meghatározott, világos célokra. Mert, ha valaki a képességén aluli feladatot kap, annak megoldása nem tölti el különösebb elégedettséggel. Ha viszont a feladat meghaladja képességeit, akkor a sorozatos kudarc elkedvetleníti, és azért nem talál örömet a munkájában. Ami közös a játékban és a flow-ban az az, hogy kívülről egyik sem motiválható, önmagávan van jutalma és nem létfontosságú. Egy munkát ugyanis a flow-érzés nélkül is el lehet végezni, nem kell ahhoz boldognak lenni, hogy az elvállalt feladat teljesüljön.

Ha viszont, az olyan, hogy önmagában az elvégzése is örömöt okoz, sokkal eredményesebb lesz – magyarázta az előadó, aki 2007-ben látott hozzá a szimulációs program fejlesztéséhez, amelyhez Csíkszentmihályi Mihály támogatást nyújtott. A FLIGBY fejlesztése öt évet vett igénybe, játék alapú szimuláció, a Pull versus Push oktatás elvén alapszik, fejlesztő- és mérőeszköz, egyéni- és szervezeti visszacsatolást nyújt, 29 készségre ad választ, összehasonlító elemzést végez.

A gazdasági konferencia az RMÜE új tagjai számára is bemutatkozási lehetőséget biztosított, marosvásárhelyi, szatmári, bukaresti, nagyváradi üzletemberek ismertették vállalkozásaikat. A rendezvény résztvevői úgy értékelték, hogy színvonalas eseményen vehettek részt, ahol azon túl, hogy számos új információhoz jutottak, a kapcsolatépítés szempontjából is hasznosnak bizonyult a konferencia és az üzletember találkozó.

Kapcsolódók

Kimaradt?