Nem változott a munkanélküliség az EU-ban márciusban

Márciusban, akárcsak előtte februárban 9,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a 28 tagországból álló Európai Unióban (EU) – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

A 19 tagállamból álló eurózónában szintén változatlan volt a munkanélküliségi ráta, márciusban és februárban is 11,3 százalék.

Az Eurostat becslése szerint márciusban 23,748 millió munkanélküli volt az EU-ban, közülük 18,105 millióan az eurózónában próbáltak állást találni. Februárhoz képest 75 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma az EU-ban és 36 ezerrel az eurózónában.

A tagállamok közül Németországban volt a legkisebb munkanélküliségi ráta, 4,7 százalék. A munkanélküliek aránya Görögországban és Spanyolországban volt a legnagyobb, 25,7 százalék, illetve 23 százalék.

A márciust megelőző 12 hónapot nézve az EU-ban 22 tagállamban csökkent a munkanélküliség, egy országban nem változott, öt országban pedig nőtt. 2014 márciusában 10,4 százalék volt a munkanélküliek aránya az EU-ban, és 11,7 százalék az eurózónában. Egy év alatt 1,523 millióval csökkent az állástalanok száma az EU-ban.

2015 márciusában a 25 évnél fiatalabbak közti fiatalkorú munkanélküliség 20,9 százalék volt az EU-ban és 22,7 százalék az eurózónában. Márciusban 4,804 millió fiatalkorú munkanélküli volt az EU-ban, ezen belül 3,215 millió az eurózónában.

Kapcsolódók

Kimaradt?