EU-s alapok: nyolcmilliárd eurótól eshet el Románia

Jelentős összegű uniós forrásoktól – közel 8 milliárd eurótól – eshet el Románia a forrásbevonások során elkövetett visszaélések miatt.

A gandul.info értesülései szerint Johannes Hahn régiófejlesztési biztos hamarosan hivatalosan is közli Bukaresttel, hogy az Európai Bizottság a közlekedés és a gazdasági versenyképesség operatív programok romániai felfüggesztésére készül.

A lap úgy tudja: Brüsszel az alapok felfüggesztésének lehetőségre már szeptember elején figyelmeztette a román hatóságokat, mert az uniós ellenőrző szervek csalásokat fedeztek fel a kifizetések körül.Johannes-Hahn

A két operatív program romániai kifizetéseit már júliusban leállította az Európai Bizottság. Az alapok felfüggesztési eljárásának megkezdése azt jelenti, hogy Bukarestnek két hónap áll a rendelkezésére kiküszöbölni a pályázati rendellenességeket.

A 2007-2013-as költségvetési ciklusban Románia számára 19,21 milliárd eurót tett hozzáférhetővé az EU a strukturális és a kohéziós alapok révén. A romániai forrásbevonásoknak azonban igen alacsony a hatásfoka: az összegnek mindössze 9,7 százalékát, 1,8 milliárd eurót sikerült lehívni.

Kimaradt?