BBC

Az Apple szerint csak szunyókálnak a fáradtnak tűnő munkások

Mélyen megbántva érzi magát az Apple vezérigazgatója, Tim Cook a BBC egyik nemrég kiadott riportja miatt – derült ki a Telegraph által megszerzett levélből. A levelet az Apple egyik vezetője, Jeff Williams küldte szét a cég ötezer alkalmazottjának, aki a saját, illetve a CEO felháborodásának ad hangot benne – írja a 444.hu.

A BBC beszámolójában arról mutatnak be titkos felvételeket, ahogy az Apple kínai beszállítóinál áthágják a saját maguk által meghatározott szabályokat. Vannak gyerekkorú dolgozók, általános a túlhajszoltság, az ellenőrzések sem szabályosak.

A felvételeket a Sanghaj melletti Pegatron nevű gyárban készítette egy álmunkás-újságíró, akit 18 egymást követő napon dolgoztattak, és egyszer sem kapott pihenőnapot. A műsor egyik másik részében pedig egy olyan indonéziai ónbányában mutatják be a szörnyű munkakörülményeket, amelyből az Apple beszállítóit is ellátják.

Az Apple szerint viszont ebből semmi sem igaz. Szerintük igenis javítanak a dolgozók munkakörülményein, az pedig teljesen normális, hogy a dolgozók munkaidőben szundítanak egyet-egyet, ez nem a túlhajszoltság következménye.

Kapcsolódók

Kimaradt?