Új járatokat indít Marosvásárhelyről a Wizzair

Jelenleg 11 nemzetközi úticélja van a Wizzair légitársaságnak Marosvásárhelyről, ez jövőre tovább bővül két németországi és egy olaszországi célállomással – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Abrán György, a fapados repülőtársaság kereskedelmi igazgatója.

A sajtótájékoztatón jelen volt a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőteret fenntartó Maros megyei tanács elnöke Ciprian Dobre, illetve a repülőtér vezetőtanácsának alelnöke, Peti András is.

A marosvásárhelyi reptéren folyamatosak a fejlesztések – számoltak be a jelenlevők, ezért érdemes onnan újabb járatokat indítani, hiszen jó az infrastruktúra, megfelelőek a körülmények és az utasforgalom is egyre nagyobb.

Elégedettek a forgalommal

Abrán György elégedett a Wizzair romániai forgalmával, azon belül a marosvásárhelyivel, ahol az idén az utasok száma meghaladja a 250 ezret, míg jövőre ez a szám a 300 ezret is eléri. Jelenleg Marosvásárhelyről többek közt Budapestre, Párizsba, Milánóba, Rómába, Londonba eljutni a Wizzair járatain, jövő áprilistól indul a Memmingen–München, májustól pedig a Frankfurt-Hahn és a Bologna- Forli járat.wizzair sajt ae 01

A jövőtől induló járatokra már lehet jegyet vásárolni 93 lej egységes áron, amely a repülőtéri illetékeket is tartalmazza.

A kereskedelmi igazgató elmondta, a kézipoggyászra azért szabtak illetéket, mert az utóbbi időben nagyon sok utas nagy méretű csomaggal szállt fel a gépre, amelyek ellenőrzése és elhelyezése az utastérben sok időt vett fel, késleltetve az indulást és zavarva az utasok kényelmét.

Miért a kézipoggyász-illeték?

Az új rendelkezések szerint az előre megszabottnál nagyobb kézpoggyászért egyenként 10 eurót kell fizetni. Ezáltal az utasok meggondolják, hogy inkább a csomagtérbe helyezzék poggyászaikat, vagy többletdíjat fizessenek – mondta az igazgató.wizz-air

Romániában öt repülőtérről működtet járatokat a Wizzair, amelynek négy bázisa van az országban: Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben és Marosvásárhelyen.

Kimaradt?