Közzétette ajánlásait a Bázel Bankfelügyeleti Bizottság

A Bázel Bankfelügyeleti Bizottság nyilvánosságra hozta a nemzeti pénzügyi rendszer szempontjából jelentős bankokra vonatkozó ajánlásait, amelyben nagyfokú rugalmasságot biztosítana a nemzeti hatóságoknak. A többletelőírások összhangban vannak a szervezet és a G20-as államok vezetői által 2011 novemberében elfogadott, nemzetközi rendszerjelentőségű bankokra előírt többletkövetelményekkel. A testület javaslata szerint a nemzetközi előírásokat a nemzetközi szabályozás során megállapított menetrendnek megfelelően 2016 januárjáig kellene elfogadni.1011BCBS

A bankfelügyeleti bizottság jelentésében arra tesz javaslatot, hogy az egyes államok hatóságai miként állapítsák meg, hogy melyik bank minősül nemzeti szinten a rendszer szempontjából jelentősnek, illetve, hogy milyen módszertan szerint dolgozzák ki az ilyen pénzintézetekre vonatkozó többletkövetelményeket. Az ilyen bankok azonosításánál figyelembe veszik a pénzintézet méretét, az összefonódottság mértékét, a bankrendszer szerkezetét, illetve a bank tevékenységének összetettségét.  

1011stefan ingves"A nemzeti szinten fontos bankok csődjének hatásai jelentősebbek lehetnek, mint a nem rendszerszintű bankoké. A testület által kidolgozott elvek oly módon kezelik ezt a kérdéskört, hogy fenntartják a nemzetek rugalmasságát, hogy a saját pénzpiacaik sajátosságaihoz alkalmazkodó szabályozást fogadjanak el" - fogalmazott Stefan Ingves, a Bázel Bankfelügyeleti Bizottság elnöke.

Kimaradt?