Románia a felső középmezőnyben lesz gazdasági előrejelzés szerint

A következő öt évben várhatóan Szingapúr nyújtja a legjobb üzleti környezetet a világon; Románia a felső középmezőnyben van az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház kedden ismertetett új tanulmánya szerint. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ egyik legnagyobb gazdasági előrejelző intézete - 82 országot vont be a vizsgálatba.

Az EIU összehasonlító elemzései mindig a kiadástól számított öt évre előre, számos kritérium - köztük a politikai és a makrokörnyezet, a magánvállalkozásokkal kapcsolatos politika, az adókörnyezet, a munkapiac és a devizapiaci szabályozás - alapján jósolják meg, hogy az adott országokban milyen üzleti környezet várható.

A kedden közzétett új összeállítás szerint a 2014-2018-as időszakban Szingapúré lesz a világ legvonzóbb üzleti környezete; ez az ország a megszerezhető 10 pontból 8,65-öt kapott. Az előző, 2009-2013-as időszakra vonatkozó EIU-prognózist is Szingapúr vezette. Románia a 47. helyen áll, megelőzve az üzleti környezet minőségét mérő ranglistán Olaszországot (48.), de Bulgáriát (46.), Litvániát (42.), Lettországot (39.), Portugáliát (38.) és Magyarországot (37.) nem. Az utolsó, 82. helyre Venezuela került mindössze 3,93 pontos minősítéssel.

Ez jelentős romlás, Venezuela ugyanis az előző EIU-felmérésben még a 74. helyen volt 4,58 ponttal. A korábbi sereghajtó Angola ezúttal a 80. helyen áll. Az EIU új listájának feltűnő sajátossága, hogy a felső tízes mezőnyben mindössze két EU-gazdaság - a 9. helyezett Finnország és a 10. helyre került Dánia - szerepel.

A ház a rangsoroláshoz fűzött elemzésében ki is emeli, hogy az adósságválság által a politikai és gazdasági stabilitásra, valamint a finanszírozási hozzáférésre gyakorolt hatások miatt az EU-tagállamok zöme lemaradt az üzleti környezeti ranglista felső mezőnyétől. Az EIU londoni elemzői mindazonáltal hangsúlyozzák, hogy az uniós gazdaságok így is „viszonylag erőteljes" helyezéseket kaptak, és uralják a 10. és 30. hely közötti sávot.

Ez mutatja, hogy ezekben az országokban továbbra is magas szintű a politikai stabilitás és a piacok nyitottsága. Sok nyugat-európai gazdaságban mindazonáltal régóta problémás eleme az üzleti környezetnek az adóterhelés, amely ebben a térségben átlagosan magasabb, mint a világ bármely más gazdasági erőcentrumában - áll az EIU keddi elemzésében.

A ház az Egyesült Államok esetében kiemeli, hogy bár az amerikai gazdaság az üzleti környezet átfogó minőségi értékelése alapján a 7. helyre lépett előre az előző listán elfoglalt 8. helyéről, az egyes részindexek azonban nagyon nagy szóródást mutatnak. A piaci lehetőségeket mérő részindex például a legjobb a világon, az adórendszer, az üzleti finanszírozás és a politikai stabilitás mérőszámait tekintve azonban az Egyesült Államok csak a 17., a 21., illetve a 25. helyet foglalhatja el. Az EIU elemzői az amerikai üzleti környezetet terhelő fő tényezők között említették a biztonsági kockázatokat, az Egyesült Államok feszült nemzetközi kapcsolatait, a két fő politikai párt között húzódó mély ideológiai szakadékot - amely hátráltatja a törvényalkotási folyamatot -, valamint a politikai lobbitevékenység régóta fennálló problémáit.

Kimaradt?