Év végéig 8,2 százalékkal drágul a háztartási gáz

Év végéig három szakaszban nő a kisfogyasztóknak (háztartásoknak) szánt földgáz ára: április elsején két, július elsején három, október elsején újabb három százalékkal – erősítette meg hétfőn az Energiaárakat Szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke.

Ez azt jelenti, hogy egy köbméter gáz év végén 8,2 százalékkal kerül majd többe, mint jelenleg. Niculae Havrileț tájékoztatása szerint az ipari fogyasztóknak még nehezebb évük lesz: április elsején öt, július elsejétől öt, október elsejétől pedig négy százalékkal kell többet fizetniük a földgázért.

Az ANRE elnöke elmondta, Románia tavaly egymilliárd euróval kevesebbet költött földgáz-importra, mint 2012-ben, mert ötven százalékkal kevesebb behozatalra szorult.

Kimaradt?