2027-re autópálya köti össze Szatmárnémetit Nyíregyházával?

Lázár János, a magyar kormány építési és közlekedési miniszter pénteken a Facebook-oldalán ismertette azokat az útfejlesztéseket, amelyek forrásairól már döntött a kormány.

A tárcavezető arról is tájékoztatott bejegyzésében, hogy az M49 autópálya első, 28 kilométeres szakasza már épül, most az országhatárig tartó közel 18 kilométer megépítéséhez biztosítottak hazai forrást 189 milliárd forint értékben. „A projekt 2027-es várható befejezésével összekötjük Nyíregyházát Szatmárnémetivel, mellyel Magyarország és Románia gazdasági és társadalmi együttműködését erősítjük" - hangsúlyozta a miniszter, aki egy évvel ezelőtt még 2026-ra ígérte a terv megvalósulását.

A kép illusztráció Fotó: a Pro Infrastructura Facebook oldala

Nemrrég számoltunk be arról, hogy a romániai szakaszon öt hónapja áll a Szatmár megyei gyorsforgalmi út tendere. A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) azért függesztette fel a közbeszerzési eljárást, hogy megválaszolja a pályázóknak a kiírási feltételekre vonatkozó kérdéseit. A tény, hogy erre öt hónap sem volt elég, sokat elmond a CNAIR szakértelméről és munkavégzési ritmusáról. A tendert január 29-én írták ki, az ajánlatok benyújtásának határideje március 14. volt, írja az economedia.ro.

A Szatmár megyei gyorsforgalmi út Szatmárnémeti körgyűrűjét hivatott összekötni a magyarországi M 49-es gyorsforgalmi úttal, melyhez a határon csatlakozna. A beruházás egy 15 kilométeres út megépítését feltételezi, melyből 11 km gyorsforgalmi út, 4 km pedig bekötőút. A megépítését követően az óvári határátkelőhely lesz az egyetlen olyan az országban, mely gyorsforgalmi úton található. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?