Részleteket közölt a rendőrség a balesetről, amelyben egy ember meghalt és tizenegyen megsérültek

A Konstanca megyei rendőrség az A4-es sztrádán történt balesettel kapcsolatban hétfő este közölte, hogy a kisbusz az ütközés pillanatában a leállósávon állt.

A közlemény szerint a rendőröket hétfő délután röviddel 3 óra előtt értesítették a balesetről. A helyszínelők megállapították, hogy a kisbusz meg volt állva a leállósávon, amikor a nyergesvontató nekiütközött. A balesetben a kisbusz egyik utasa, egy 62 éves férfi életét vesztette, 11, szintén a mikrobuszban tartózkodó személy, megsérült. A sofőröket alkohol és drogtesztnek vetették alá, az eredmény mindkettőjük esetében negatív volt. A rendőrség folytatja a nyomozást a baleset pontos körülményeinek a feltárására, írja az Agerpres.

Fotó forrása: Konstanca megyei katasztrófavédelem

Mint arról beszámoltunk, nyergesvontatóval ütközött egy kisbusz az A4-es autópálya Ovidiu és Agigea közötti szakaszán. A baleset méreteire és a helyzet súlyosságára való tekintettel Konstanca megyében aktiválták a Vörös bevetési kódot, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy több mentőegységet vezényelnek a helyszínre. Az ütközés nyomán a kisbusz felborult, lesodródott az úttestről és mintegy négy métert zuhant – jelentette a katasztrófavédelmi felügyelőség sajtószóvivője, Anamaria Stoica.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?